Megyei értéktár

2021.11.19. 20:00

A jándi ács és a szabolcsi dohány is érték

Tovább bővült a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár.

JG

Forrás: Csutkai Csaba

A megyei értéktár bizottság november 13-ai ülésén két új megyei érték felvételéről – a szabolcsi dohány és Kakuk Imre jándi „paraszt ács” munkássága – döntöttek. Az erről tartott csütörtöki, vásárosnaményi sajtótájékoztatón részt vett Baracsi Endre, a megyei értéktár bizottság elnöke, Filep Sándor, a város polgármestere, Baksa Fruzsina, megyénk KicsiNagykövete és Kovács Lászlóné, a jándi értéktár vezetője.

– Kakuk Imre munkásságával és a szabolcsi dohánnyal 147-re nőtt a megyei értékek száma – mondta Baracsi Endre és hozzátette: a tájékoztatón azért Baksa Fruzsina mutatja be a két új elemet, mert szeretnék megyénk KicsiNagykövetét és kultúrattaséját is bevonni az értéktár bizottság munkájába.

– Meggyőződésem, hogy Kakuk Imre tudása és szellemi öröksége miatt méltán ­került be a megyei értéktárba, míg a szabolcsi dohány elsősorban a gazdasági jelen­tősége miatt – mondta az elnök.

Bekapcsolódnak a munkába

– Örülök, hogy Vásárosnamény adhat otthont a rendezvénynek – mondta Filep Sándor.

– Kakuk Imre elsősorban a Bereghez köthető, büszkék vagyunk rá, hogy ilyen embereket adott régiónk az országnak. Vásárosnaményban is létrehoztuk a városi értéktárat, folyamatosan igyekszünk bővíteni, s bekapcsolódtunk a megyei értéktár bizottság munkájába is – tette hozzá a polgármester.

– Kakuk Imre jándi ,,paraszt ács” munkássága különleges jelentőségű a település múltjának, történetének megismerésében – mondta Baksa Fruzsina.

– Alkotásai a népi építészet emlékeit kutató tudósok figyelmét is felkeltették, miközben a beregi térség fatornyaival foglalkoztak, így egyre jobban kirajzolódott előttünk is a tehetséges jándi mester személyisége, aki mesterségbeli tudásával, szorgalmával a ma élő és utánunk következő nemzedékek számára is példát mutat. Kakuk Imre alkotásai a megye több településén is fellelhetők, kiemelkedik közülük a lónyai fa harangtorony, s Kárpátalján a határ közelében ma is látható Csetfalva középkori templomának harangtornya.

Komoly értéket képvisel

A dohány évszázadokon keresztül munkát biztosított a megye lakosainak és így van ez ma is, a termesztésével foglalkozók komoly segítséget jelentenek abban, hogy a munkanélküliségi mutatók javuljanak. A dohány, a nagy munkaigénye miatt a hátrányos helyzetben lévő embereket is munkalehetőséghez juttatja. Mindennek különösen nagy a jelentősége egy olyan vidékeken, ahol a gyenge adottságok miatt más kultúrák kevésbé tudják biztosítani a megélhetést. A nemesítés után a szabolcsi dohány segített abban, hogy megyénkben a termesztők fenntarthatóvá tudták tenni a gazdálkodásukat egy megbízható, kiegyenlített minőséget biztosító fajtával, amely a régiónkban előforduló minden talajtípuson megél. A szabolcsi dohányfajta a Nemzeti Génbanki Tanács génmegőrző és fajtafenntartási programjában is szerepel, értékelésük szerint nagy gazdasági és genetikai értéket képvisel és a hazai agrártörténeti jelentősége is vitathatatlan – hangzott el.

Az esemény végén Kovács Lászlóné mutatta be a jándi értéktár munkáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában