Nincs szükségem rá, hogy szerepet játsszak

A cölibátus, azaz a papi nőtlenség a katolikus álláspont szerint a mennyek országáért vállalt önmegtartóztató állapot, amelynek Krisztus példája és tanítása a forrása. Nem volt mindig elvárt, így Krisztus idejében sem, bár tisztelet övezte. Szent Pál legfeljebb annyit írt elő, hogy pap vagy diakónus egyszer nősült ember legyen. Aztán először a szerzetesek körében vált kötelezővé, majd az egyház kettéválásakor a 4. században emelkedett törvény­erőre a nyugati kereszténységben – olvashatjuk a Magyar Katolikus Lexikonban.

Nem holmi kísértés

Nem tegnap volt, ezzel szemben ma is akadnak olyan papok, akik szeretnék a papi hivatásukat is teljes odaadással betölteni, de a szerelem vonzásának sem állnának ellent. Ilyen Sikli László nagyváradi plébános. Házas ember és két gyönyörű gyermek apja, akinek emiatt le kellett vennie a reverendát. Nehéz évek következtek, de később nem csupán felvállalta, hogy a szerelem nem baj és vívódás, hanem egyenesen csoda, egy könyvvel – melynek címe Kísértés vagy belső parancs? – kisebb forgószelet is támasztott maga körül. A szerző nemrég a megyei könyvtárban mutatta be kötetét.

– Velem világéletemben az volt a baj – nem az én bajom, inkább másoké –, hogy soha nem fogadtam szót. Hogy a nemiség mennyire fontos a felnőttek szemében, azt már gyerekként megtapasztaltam – ahogy oly sokan –, amikor a szomszéd kislánnyal meglestük egymás titkát, és Feri bácsi, nagyon szigorú ember, rajtakapott. Később, miután a nagyváradi plébánosom nagy hatással volt rám (hálás is vagyok neki), eldöntöttem, hogy pap leszek. Úgy éreztem, erre születtem, és tűzön-vízen át el is érem, amit akarok. Az első meglepetés akkor ért, amikor felszenteltek: 29 éves voltam, és őszintén úgy képzeltem, hogy abban a szent pillanatban valami történni fog, valami spirituálisan megváltozik. Nem így lett, nem kezdtem levitálni, vagy valami hasonló, de hittem a vállalásom fontosságában. Akkor pedig még jobban meglepődtem, amikor a plébánián meglátogatott egy csinos, 18 esztendős leány, és akkor megszólalt bennem ugyanaz a törvény, amit a Jóisten mindenkibe beleírt. Egyszer csak úgy éreztem, nekünk ketten nem elég csak beszélgetnünk. Nehéz az ilyen érzéseket tisztán értelmezni, majd viselni, folyton harcol az érzelem és a feszültség, mert ránk raktak egy terhet, amit nem is biztos, hogy akartunk. Emlékszem, még papszentelés előtt nagyot vitáztam a cölibátusról egy kollégámmal, egyre erősködve, hogy megállom, én bizony „kemény katona leszek”. Na jó, majd megnézzük, mi lesz 10 év múlva, nézett rám mosolyogva – folyt a szó a könyvbemutatón.

Hirtelen civil ember lett

Évek múlva minden megváltozott, Sikli Lászlónak családja, két szép gyermeke lett. Mindenki tudta, a hívek és az elöljárói is, mert mint mondta, egyáltalán nem volt ritka a párkapcsolat a katolikus papok körében. Mégsem ő tette le a reverendát, hanem letetették vele.

– Már 4, illetve 2 évesek voltak a gyerekeim, amikor egy vasárnap, az ünnepi szentmisén kirobbant belőlem a lelkesedés: én mennyire boldog családapának érzem magam. Ilyet még a püspök úr sem hallott a szószékről, de akadt, aki elmondja neki. Másnap meg is kaptam a felfüggesztési végzést, és attól a perctől civil ember lettem – folytatta.

Sikli László nem mondott le a papi állapotáról, azt tartva: fentről adták, és onnan nem is vették vissza. Ráadásul a világ is normálisan gondolkodik: egy hetvenen felüli nénike, maga köré gyűjtve az asszonyokat azzal ment be a püspökhöz, hogy „tessék visszaadni nekünk a papunkat”. A csíki ember is nagyon katolikus, de amikor elkészült a könyv, és bemutatta arrafelé is, tömegek mentek meghallgatni – Mintegy 400 kötetet dedikáltam, az előadást gyakran igen idősek is végig­ülték. Tudatosítani akartam, hogy „senki nem úszhatja meg”, hiába ájtatoskodnak, kivéve egy Szent Ferencet, egy Teréz anyát vagy egy Csaba testvért, akik külön kegyelmet kaptak ahhoz, hogy ezt az életformát meg tudják valósítani – hangsúlyozta.

Nem tudnak lemondani

A könyvvel nem hitvita született, sokkal inkább szerelmi történet, mert ha a szerelem megvan, azzal éhezni is lehet valameddig. Olykor bizony azt sem tudták, miből vegyenek buszbérletet a gyereknek. Ma viszont már látják az alagút végét, hiszen Sikli László gyermekkönyveket, zenés játékhoz szövegkönyvet is írt, könyveit párosával viszik, és sokat sejtetően nem mindegyikre kérnek dedikálást. – A hívő keresztény közösség már rég paradigmát váltott, de a klérus még nem tud lemondani a régi struktúráról – tette hozzá cinkos mosollyal. – A cölibátus afféle értékrend, nem lenne jó, ha rohamosan eltűnne, vallják a kollégáim, plébánosok és püspökök, akik máig nem merik felvállalni ezt a vitát ebben a kérdésben. De mi jobb, ha végleg eltűnik, vagy tovább kompromittál bennünket? Arra azért kíváncsi vagyok, hogy amikor majd vitázni fognak az azonos neműek házasodási jogáról, vajon a cölibátus problémája szóba kerül-e.

Borítókép: Sikli László a könyvével | Fotó: Sipeki Péter