A sci-fi irodalom nagy kincse

Gimnazista koromban történt. Unokabátyámmal, aki papnak készült, egy elhagyatott vidéki pályaudvaron beszélgettünk a késő tavaszi meleg éjszakában. Az utolsó kísérletünk is kudarcba fulladt, hogy a bánatunkat némi szíverősítővel enyhítsük az utolsó vonat lekésése miatt. Főleg az érdekelte, hogy mit olvasok, amikor éppen nem a kötelező irodalommal foglalkozom. Akkoriban faltam a sci-fiket és lelkesen meséltem neki róla. „Divatirodalom! Figyeld meg, pár év múlva a kutya sem fog rájuk emlékezni.” Az amúgy mindig derűsen mosolygó tekintete most inkább komolyabban sugárzott. Hajnalig tartott a vitánk, s annyit elmondhatok, hogy négy évtized elteltével sem változott az akkori véleményem, persze az idő múlásával árnyaltabb lett, mint ahogy a világ és maga a műfaj is. 

A hatvanas évek végétől Magyarországon is kezdtek megjelenni a tudományos fantasztikus irodalom alkotásai. A szigorú ideológiai és politikai elvárások mellett nem volt másodlagos az irodalmi, művészi színvonal sem. A neves angol és amerikai szerzők mellett sorra jelentek meg a hazai és a szocialista országok szerzőinek művei, bizonyítva, hogy ezen a területen is egyenlő partnerei vagyunk a „kapitalista nyugatnak”. Stanisław Herman Lem kötetei ekkor váltak a sci-fi irodalom rajongóinak kincseivé. 
 

Ez adta a varázslatot 

Hogy mi adja írásainak átütő erejét? Talán az, hogy nem egy messzi-messzi galaxist töltött meg sosem volt legendákkal, hanem a gondolkodó embert foglalkoztató kérdéseket, a létezés értelmét, a világegyetem mozgását, s benne a helyünket próbálta megérteni. Művei befejeztével mindig ott állt a kérdőjel. „És aztán?” 
Ez adta a varázsát. Az általa felvetett kérdések aztán órákig tartó viták sorozatát indították rajongói körében. Az irodalom mestereinek minden eszközével felvértezve, látnoki erővel alkotott egy olyan korban, amikor napjaink világa legfeljebb (rém)álom szintjén mozgó képet sejtetett. Igyekezett megmutatni azt a lehetséges jövőt, melyben egy jobb világ sejlik fel, s megmutatta azt is, melyet esetleg elkerülhetünk. 

Hatása a társművészetekre felbecsülhetetlen. Bár a mai generáció körében kevéssé ismert, a film, a zene és a képzőművészet számos alkotása az ő műveiből táplálkozott. Pirx pilóta történetei, vagy a Solaris szellemi erővel bíró plazmaóceánja a hazai televízió és a mozi világát is meghódította. Utóbbiból a szovjet (ma orosz) filmművészet zseniális fenegyereke, Andrej Tarkovszkij készített filmet. A film az akkori szovjet filmekkel ellentétben példátlan közönségsikert aratott Magyarországon. A három évtizeddel későbbi amerikai változat George Clooney főszereplésével meg sem közelítette a sikerét. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy addigra a hazai közönség már összehasonlíthatatlanul jobban el volt kényeztetve, többek között a sci-fi terén is. 

Hazájában is megbecsülték 
Lem elismertségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy elsőként fordították angolra műveit a kelet-európai tudományos fantasztikus írók közül, illusztrátora, Daniel Mróz, aki köztudottan nem szerette a sci-fit, elismerően nyilatkozott írói munkásságáról, s dolgozott vele hosszú ideig. Hazájában életében is megbecsült művész volt, 2006-ban bekövetkezett haláláig folyamatosan alkotott. Születésének 100. évfordulója alkalmából a lengyel Szejm Lem-emlékévnek nyilvánította a 2021. esztendőt. 
Dessewffy Zsolt 
 

Stanisław Lem szobra
Fotó: km-archív