Vajon van-e kiút a peremlét poklából?

Különleges ajándékot kaphattak a nézők karácsony másnapján a virtuális fenyőfájuk alá, mivel egy olyan filmbemutatóra nyílt lehetőség Nyíregyházán, amely nem volt előre betervezett év végi moziprogram, pláne nem az ünnep zárónapján. Bernáth Szilárd filmdrámáját, a Larryt mutatta be a Krúdy Art Mozi gyors és áldozatos szervezőmunkával.

A film legfontosabb különlegessége, hogy a megyeszékhelyről, annak színházából indult, helyi születésű Thuróczy Szabolcs játssza benne az egyik főszerepet. Ráadásul a művész – aki az idén három jelentős művel, a Larry mellett A besúgó című televíziós drámával és a Szia, Életem! című nagyjátékfilmmel is debütált – vállalta, hogy a családi programját megszakítva díszvendége lesz a sajátos bemutatónak. 

A mű másik különlegessége lehet, hogy ez a dráma éppen a szeretetlenség és meg nem értés lelki súlyáról szól, amelyet a szeretet ünnepéhez illesztve nézhetett meg a közönség. 

Egy sokoldalú dráma 

A film első számú főhőse, a 21 éves Ádám az egész életét megnyomorító dadogását azzal próbálja leküzdeni, hogy a helyi fiatalok segítségével rapperként dalokat ír, rappelés közben ugyanis a borsodi fiú elfelejt dadogni. Később persze a történet sejteni engedi, hogy a dadogásnak más lelki okai is lehetnek, méghozzá a kommunikáció gátjai rendőr édesapjával, akit Thuróczy Szabolcs alakít. Egy országos tehetségkutató versenynek köszönhetően megcsillan előtte a kitörés lehetősége is. A film azt a kérdést feszegeti, vajon ki lehet-e törni egy nehéz élet szorításából, van-e kiút a peremlét poklából. 

Thuróczy Szabolcs elmondta: a főszereplő, Vilmányi Benett személye már az első pillanattól eldöntött volt, és a meghallgatások során választották mellé a film többi szereplőjét. Művészünket is meghallgatták, több színésznő társaságában, míg végül női partneréül Szandtner Annát választották. 

Szabolcson kívül nem is emlékszünk a műben komoly filmográfiával rendelkező színészre, a rendező is elsőfilmesnek számít. Meg is kérdeztük, vajon nem jelent-e némi kockázatot egy népszerű művész pályáján elsőfilmessel dolgozni. 

– A sokféle felkérés között, amit elvállalok, szerintem kivehető, mit tartok izgalmasnak. A rendezőt én sem ismertem korábban, de a ­forgatókönyv átnézése után, és miután leültünk beszélgetni a történetről, már látszott, ez egy sokpólusú dráma, amiben érdemes részt vennem. Bernáth Szilárd hihetetlenül érzékenyen nyúlt a témához, holott ő – és akár ez is támadási felületet adhat egyeseknek – egy budapesti értelmiségi család gyermeke, aki távol él ettől a borsodi ­miliőtől. Mégis nagyon izgalmas karaktert alkotott Ádám figurájával, amely olyan, mintha az ember végig egy kézigránátot tartana a kezében, ami bármikor felrobbanhat. Nem egy kartonlapos figura. Mellette a démonjaival küzdő, a fiával kommunikálni képtelen, erőszakos apa karaktere is részvétet ébreszt olykor. 

Természetes emberi létezésben 

– Annyira magával ragadóan írta meg, és finom érzékenységgel kezelte a főszereplőit, hogy mindjárt tudtam: izgalmas közös munka lesz. A tehetségkutatóknak is finom kritikáját adta, de érzed, hogy ez az egész egy pillanatig se direkt. Mindezek egyensúlyát, finomságait így megtartani igazán komoly érzékenység kell, amivel ez a rendező rendelkezett. Eszembe se jutott, hogy le kellene ereszkednem hozzá, hogy majd én megmutatom. Egyébként szeretném, ha a filmet minden olyan szülő megnézné, aki hasonló helyzetektől szenved, ahogy minden olyan szülő is, aki örül, hogy nem ugyanígy kommunikál az emberekkel – hallhattuk. 

Mint megtudtuk, ezt a produkciót is promotálták, Thuróczy Szabolcs azt sem rejtette véka alá, hogy a dicsérő szavak mellett az alkotókat értetlenség is fogadta: – Nyilvánvalóan azt a részét mutatja meg Magyarországnak, amit nem nagyon akarunk látni, és ez ma nagyon veszélyes terep. De nem nyomorpornót akart forgatni, helyette részvétet és érzékenységet kíván kiváltani, a csapdákat akarta megmutatni, amibe bármelyikünk beleeshet hasonló élethelyzetekben. Úgy mutatta be az egyszerű embereket, a helyi „csavargókat”, hogy közben képes vagy megkedvelni őket. 

– Nem firtatja, ki milyen bőrszínű a történetben, természetes emberi létezéseket mos össze. Nem tolja a képünkbe, hogy látod, tud egy roma is segíteni. Ami akár még jót is tehetne a társadalmunknak, mert nagyon veszélyes, ahogy manapság robbanunk és nekiugrunk bizonyos népcsoportoknak. A főhősünknek segítő kezet nyújtó fiú tényleg Berlinben villanyszerelő, közben elképesztően tehetséges ember. 

– Sokat beszélgettem a helyiekkel Borsodban, nem volt olyan család, ahol legalább egy tagjuk – hol az egyikük, hol a másikuk – ne Ausztriában dolgozott volna, mert az egész városban nincs munka. Nagyon megdöbbentett, hogy kéthetente járnak haza, hotelekben takarítanak, és abból a fizetésből élnek négyen, amit egyedül keresnek, így próbálva fenntartani az életet. A kelet-magyarországi régióban borzasztóan nehéz körülmények között élőknek is próbál a film lelki támaszt, erőt adni – magyarázta. 

Mintha nem is színészt néznél 

Thuróczy Szabolcs arra is felelt, miért tűnt egy-két jelenet olykor improvizatívnak: – A történetváz eléggé pontosan le volt fektetve, világosak voltak az irányok, a kulcsmomentumok, amitől egy pillanatra se akartunk eltérni. Talán a játék természetessége adta olykor az improvizáció érzetét. Benett játékának brutális ereje olyan szinten behúzza az embert, mintha ott állna mellettünk. A színészet különös válfaja ez, amikor elfeledkezel, hogy színészt nézel, és talán ez a legnagyobb és legnehezebb ebben az egész színházi létezésben. 

– Ugyanakkor tény: néhány felvett közös próba és ezek kielemzése után már ráengedett bennünket a rendező a feladatra. Onnantól nem voltak hosszú instrukciók, tudtuk a jelenet lényegét, a rendező eléggé nagy szabadságot adott, amivel felszabadított bennünket. Érdekesség, hogy a Szia, Életem! után egy héttel már ezt forgattam, 2020 augusztusában mentem le Borsodba, és nagy váltás volt. Persze mindkettőben egy apafigura a szerepem, talán egy kicsit eltérnek egymástól, de a nyomorhoz és az arannyal kikövezett pokolhoz vezető út tulajdonképpen ugyanaz – nyilatkozta.