Nyíregyháza

2023.06.28. 07:00

Szerelmi háromszög a Rózsakertben

Férjet és feleséget alakít a Delilában a színészházaspár.

Gulácsi Tamás és Kosik Anita a Delilában házastársakat alakítanak

Forrás: Fotó: Színház

Fotó:

Nincs könnyű helyzetben a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház népszerű színészházaspárja, Gulácsi Tamás és Kosik Anita, hiszen a Delila című darabban olyan férjet és feleséget alakítanak, akiknek a kapcsolata komoly válságba kerül, s a férfi beleszeret egy fiatal pincérlányba. Házastársakként nehezen élik meg, hogy a szerepük szerint bántaniuk kell egymást, de mint mondják, jóval könnyebben kezelik a helyzetet, mint négy évvel ezelőtt. Akkor ugyanis egyetlen alkalommal bemutatták a Molnár Ferenc műve alapján készült előadást, de szerzői jogi viták miatt a szabadtéri színpadi előbemutatót már nem követhette a kőszínházi premier. És bár ezt akkor óriási csalódásként élték meg, szerintük jót tesz az előadásnak, hogy azóta érettebbek lettek, s hogy korban közelebb kerültek az általuk megformált karakterekhez. 
Nehezen teszi le a szerepeit 
– Négy éve nagyon vártuk a Delilát, mert az volt az első olyan darab, amiben partnerek voltunk, és arra is jól emlékszem, hogy a próbafolyamat alatt milyen nehezen viseltem, hogy a színpadon a férjem megcsal – óriási energiákat emésztett fel, hogy ne öljem meg – meséli nevetve Anita, és hozzáteszi: ez most sem könnyű, de mert azóta sokat változott, már kevésbé szenved ettől a helyzettől, amiben persze az is sokat segít, hogy Tomi, aki nagyon jól ismeri és aki pontosan tudja, hogyan éli meg a darabbeli konfliktusokat, a próbák után megölelgeti, megszeretgeti. 
Tamás azt mondja, Anita másképpen áll a szerepformáláshoz, mint bármelyik színész, akit ismer: benne élnek a nők, akiket játszik, így a színházból kilépve csak nagyon nehezen teszi le a szerepeit, és ez a Delila esetében sincs másként. 
Két nagyon különböző nő 
– Persze nekem sem jó érzés veszekedni vele a színpadon, de én könnyebben el tudok vonatkoztatni a karaktertől, akit alakítok. Ebben az esetben Virág Lászlótól, aki szenved attól, hogy a felesége korlátozza a szabadságvágyát, és amikor pénzhez jut, úgy érzi, ezzel hatalom is kerül a kezébe. Kíváncsi arra, képes-e meghódítani egy fiatal lányt, amivel újra férfinak s újra fiatalnak érezheti magát. Ráadásul Ilonka rajong érte, így a kapcsolatukban újra átélheti azokat a pillanatokat, amelyek tíz év házasság után már nincsenek benne a mindennapokban: a titkos találkozások izgalmát, az első csók megismételhetetlen érzését, a szenvedélyt – mondja Tamás, és hozzáteszi: a darabban a házastársak elcsúsznak egymástól és megreccsennek a történtek súlya alatt, de a végkifejlet lehetőséget ad egy új életre, és biztos, hogy az életszerű eseményeket látva a nézőtéren ülők is elgondolkodnak a saját kapcsolataikon. 
Anita úgy fogalmaz: Virágért két nagyon különböző típusú nő küzd. – Életkorban, neveltetésben, személyiségükben is különböznek, más társadalmi osztályhoz tartoznak, a konfliktuskezelő stratégiájuk is eltér, ráadásul van egy főnök-beosztott viszonyuk is, ami tovább bonyolítja a helyzetet. Egy közös bennük: a Virág László iránt érzett szerelem. És ezek csak a nők a darabban! Szövevényes a kapcsolati háló a szereplők között, és ahogy az életben, itt is mindenkinek igaza van – teszi hozzá. 
Egy igazi humanista 
A Delilát, melynek előbemutatóját július 1-jén tartják a Rózsakert Szabadtéri Színpadon, és ami szerepel a következő évad repertoárján is, Mohácsi János állítja színpadra. A számos szakmai díjjal elismert rendezővel Tamás és Anita is nagyon szeretnek együtt dolgozni. 
Azt mondják, ő egy igazi humanista, aki nem fél nehéz témákkal foglalkozni, és akit a kiemelkedő szakmai tudása mellett a kimeríthetetlen kíváncsisága emelte a legnagyobb hazai rendezők közé. – Annak, ahogyan a témákra és ránk, színészekre figyel, hatalmas ereje van, ez pedig lehetőséget ad arra, hogy mindig olyanok legyünk a színpadon, amilyennek éppen lennünk kell. Képes arra, amire csak kevesen: olyan színpadi környezetet teremt, aminek az alapja a rend és amitől a színészek képesek ihletett állapotba kerülni. A próbafolyamatok inspirálóak: mindenki tudja, mi a dolga és csak arra kell koncentrálnia, ami valóban a feladata, mindezt pedig az előadás nézői is érzékelhetik – mondják. 

SZA 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában