VIDOR Fesztivál

2023.07.10. 14:27

Kiváló művészek, remek előadások a VIDOR Fesztiválon

A színházi versenyprogram ezúttal sem szűkölködik érdekességekben, népszerű produkciókban, jelentős pillanatokban.

Az Orlai Produkciós Iroda Kalamazoo-jában Hernádi Judit és Kern András brillírozik

Forrás: Orlai Produkciós Iroda

A nagyszínpadon a Karinthy Színház Nagymester című darabjával kezdődik a versenyprogram, a főszerepben Bodrogi Gyulával és Balázs Andreával. Az apa című előadással érkezik a Vígszínház, a címszerepet Kern András alakítja; a Játékszín pedig a Teltház című sikerdarabot mutatja be a fesztiválon: az előadásban óriási színészi bravúrral Nagy Sándor 40 (!) szerepben lesz látható. A nagyszínpadon közismert, népszerű darabokat is láthat a nagyérdemű: ezek egyike az Oscar, amit a Csiky Gergely Színház társulata mutat be, a másik pedig A miniszter félrelép, amit ezúttal a Miskolci Nemzeti Színház visz színre. Érkezik Moliére Fösvény című darabja, a címszerepben Mucsi Zoltánnal a Szolnoki Szigligeti Színháztól, a közönség élvezheti a Mezítláb a parkban című előadást az Orlai Produkciós Iroda jóvoltából László Lili, Rohonyi Barnabás, Kerekes Éva és Epres Attila főszereplésével, míg a Csokonai Színház a Balfácánt vacsorára című vígjátékot hozza el a VIDOR-ra.

Klasszikus, különleges

A Krúdy Kamarában a FÉM Arts&Café a Dzson Meklén vagyok produkcióval érkezik, mások mellett Lengyel Tamással és Kálid Artúrral; ezt követi majd Örkény klasszikusa, a Tóték, amit a Békéscsabai Jókai Színház társulata ad elő. Ezúttal sem maradunk TÁP Színházi előadás nélkül: a Szarvasnak gyermeke című darabban mások mellett Friedenthal Zoltán és Szabó Kimmel Tamás játékát élvezhetjük. Az elmúlt évek egyik legnagyobb színházi sikere a Centrál Színház előadása, a Shirley Valentine, Balsai Mónival a címszerepben – a kamarában ezt is megnézhetjük. A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház az idén a Loft-tal érkezik Nyíregyházára, Aux Évával, Sajgál Erikával és Sárközi-Nagy Ilonával a főszerepben. A nyíregyházi nézőknek nem ismeretlen Martin McDonagh darabja, a Leenane szépe, amit a Móricz Zsigmond Színházban néhány éve Pregitzer Fruzsina és Kuthy Patrícia fantasztikus alakítása tett emlékezetessé – a Nézőművészeti Kft. előadásának különlegessége, hogy az anya szerepében Mucsi Zoltánt láthatjuk. Az Art-Színtér a Három magas nővel érkezik,  a főszerepeket pedig olyan kiváló művészek alakítják, mint Hegyi Barbara, Nagy Enikő és Marjai Virág. Az Orlai Produkciós Iroda a Krúdy Kamarába is hoz egy előadást: a Jaj, nagyi főszereplőjét az egyik legkiválóbb hazai színésznő, Molnár Piroska alakítja, és a fesztiválra hazalátogat a remek nyíregyházi színész, Thuróczy Szabolcs, aki Bödőcs Tibor Meg sem kínáltak című kocsmaáriáját mutatja be.

Több helyszínen

A Rózsakert Szabadtéri Színpadon négy előadás várja a közönséget. A Játékszín Aranylakodalom – ez a nagy sikerű Legénybúcsú 2. része – című vígjátékában a felhőtlen szórakozást többek között Szente Vajk, Nagy Sándor és Szerednyey Béla és Gáspár Kata garantálják, az Orlai Produkciós Iroda Kalamazoo-jában Hernádi Judit és Kern András brillírozik – ennél a produkciónál a teátrum bevezeti az ún. dinamikus árazást az első osztályú jegyekre vonatkozóan, vagyis az árat a kereslet és kínálat függvényében naponta többször felülvizsgálják, alakítják. A Hőstenort a Győri Nemzeti Színház hozza el Járai Máté főszereplésével; míg a Hőguta Beleznay Endre rendezésében a Veres1 Színház művészeivel – Csonka Andrással és Mihályfi Balázzsal – teszi majd próbára a rekeszizmokat.

Immár jól bevált helyszínnek számít a Timpex Aréna: az idén a Rómeó és Júlia produkcióval, valamint a Herkules című családi előadással várja a Nemzeti Lovas Színház a szórakozni vágyókat. És nem marad előadás nélkül a Szindbád sem: Ficzere Béla ott mutatja be A pacal ideje című zenés gasztro vígjátékot, amit Cserna-Szabó András könyve ihletett.

A VIP bérlettel rendelkezők mindenkinél előbb, már július 12-én megvásárolhatják jegyeiket az idei VIDOR Fesztivál színházi versenyprogramjának előadásaira a Móricz Zsigmond Színház jegyirodájában. Névre szóló bérletük felmutatásával mennyiségi korlátozás nélkül bármennyi belépőjegyet válthatnak. VIP-bérletet az elővásárlási jogosultság napjain is lehet váltani. 

Az érvényes színházbérlettel rendelkező nézők július 13-án, csütörtökön reggel 7 órától 1 napos elővásárlási jogosultsággal rendelkeznek. Újdonság, hogy mennyiségi korlátozás nélkül válthatnak jegyeket a szabad helyek függvényében. Akinek még nincs színházbérlete, az se keseredjen el: az elővásárlási jogosultság időszakában is van lehetőség a bérletek megvásárlására.

Július 14-én, pénteken reggel 7 órától bárki számára elérhetőek lesznek a VIDOR-jegyek személyesen, aznap 14 órától online is megvásárolhatóak lesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában