2023.12.26. 17:12
Kölcsey mint képregényhős
E népszerű műfaj felhasználásával a költő életét, közéleti szerepvállalását, s a Himnusz születésének körülményeit mutatják be az alkotók.
Forrás: Vármegyei önkormányzat
Szabolcs-Szatmár-Bereg szempontjából kiemelten fontos, hogy a fiatal generációk tagjai minél erősebben kötődjenek a térség kulturális örökségeihez, hagyományaihoz és hogy itt képzeljék el a jövőjüket – ezt a célt szolgálja a vármegyei önkormányzat identitásprogramja, mely Kölcsey Ferenc örökségét tárja a fiatalok elé.
– Azt szeretnénk, ha mindenkiben tudatosulna, hogy Kölcsey Ferenc nemcsak költőként alkotott maradandót: kiváló szónok és politikus is volt. Az identitásprogram részeként konferenciákkal, rendhagyó irodalomórákkal, kiadványokkal, musical-lel, sőt, képregény formájában is megpróbáljuk közelebb vinni a fiatalokhoz a Himnusz költőjének életútját, munkásságát, s azt a kort, amiben élt, alkotott – mondta lapunknak Baracsi Endre, a vármegyei közgyűlés alelnöke a most megjelent Kölcsey-képregénnyel kapcsolatban. – Azt hiszem, ilyen formában még senki sem mutatta be a költőt – e népszerű műfaj felhasználásával az életét, a közéleti szerepvállalását, valamint a Himnusz születésének körülményeit mutatjuk be. Igényes és hiteles alkotás született, amit Kertész Sándor, Halmi Zsolt, Sztojka Viktória, Puskás Szabolcs és Insticei Zoltán készítettek – tette hozzá.