Lazán a komolyzenéről

 – A zenetörténet nagyjai nem annyira komolyak, mint amilyennek hisszük őket: ugyanúgy küzdöttek, ugyanúgy voltak szerelmesek, vidámak vagy szomorúak, mint bárki más a világon. Ezt is szeretném megmutatni az előadásaimon, és a nemrég megjelent könyvemben – fogalmazott podcastünkben Bősze Ádám. A zenetörténész, antikvárius népszerű előadás- sorozata, a „Nagy zenészek, nagy szerelmek” egyik epizódja Nyíregyházára érkezik: december 15-én a Móricz Zsigmond Színházban Puccini privát életébe enged bepillantást a tőle megszokott könnyedséggel, humorral. 

Lazítani kell a kapcsolatot 

Mint mesélte, 16 éves koráig többnyire punkzenét hallgatott, ám akkor megirigyelte, hogy az egyik osztálytársa milyen jól játszik gitáron. Ő is elkezdett gitározni, de nem azért, hogy nagy művész váljon belőle, inkább mert ez egy jó csajozós hangszer volt – mondta. A Börtön ablakába című dalnál nem igazán jutott tovább, ám elkezdte érdekelni a zene, megtanult kottát olvasni, jobban megismerkedett a hangszerrel, és ahogy fogalmazott: teljesen észrevétlenül az ujjai köré fonta a klasszikus zene, ami a szenvedélyévé vált. 

– Szeretnék egy kicsit lazábban beszélni a komolyzenéről, bemutatni a zeneszerzők emberi oldalát, igaz, emögött semmiféle misszió nincs, egyszerűen ilyen vagyok. Azt gondolom, hogy a komolyzenei életünk nagyon templomi, nagyon merev, a zeneszerzőkre is inkább úgy nézünk, mint bronzszobrokra, s nem, mint emberekre. Gyakran áhítattal, kenetteljes hangon beszélünk róluk, ami egyrészt teljesen természetes, hiszen lenyűgöző műveket alkottak, de ne essünk már át a ló túlsó oldalára. Lazítani kell a kapcsolatot a szerzők, előadók és a közönség között. Ez a fő célom. 

– Azt viszont nem gondolom, hogy a hallgatók az előadásaimnak köszönhetően jobban megértik majd a zeneműveket. A magánélet fordulatai ugyanis nem jelennek meg a hangszeres zenében, vagy legalábbis ritkán. A Pastorale szimfóniából például kitűnik az, hogy Beethovennek volt mondanivalója a természetről, de egy vonósnégyeséből aligha lehet arra következtetni, éppen szerelmes volt-e, vagy sem. Az opera műfajánál más a helyzet, bár ott is illik megfelelő távolságtartással kezelni a kapcsolódási pontokat – mondta Bősze Ádám, akit arról is kérdeztünk, befolyásolhatja-e egy zenemű megítélését, ha ismerjük a szerzője magánéletét. Mint mondta, fennáll a veszélye annak, hogy az, akinek a hallott információk után nem lesz szimpatikus egy szerző, a műveitől is távolabb kerül, ez vele is megtörtént. 

Szívesen megölelné Beethovent 

– Richard Wagner szerzeményeiért sokáig rajongtam, de aztán eltávolodtam tőlük, nem szívesen hallgattam a műveit, mert egészen egyszerűen nem volt szimpatikus, főleg az, ahogyan az első feleségével viselkedett. De ennek a fordítottja is előfordult. Beethoventől például féltem, és nemcsak azért, mert morózus alkat volt. Ugye, mindenki őt tartja a komolyzene non plus ultrájának, a zenetörténet titánjának, aki küzd a sorsával, s küzd a világért: attól tartottam, hogy soha nem fogom megérteni. Ám miután megismertem a magánéletét, azt a mérhetetlen küzdelmet, amit önmagával vívott, legszívesebben megöleltem volna. Azóta a műveit sokkal nagyobb szeretettel és nyitottabban, kisebb félelemmel hallgatom – mondta a zenetörténész, aki nem csinál titkot abból, hogy amit az előadásaiban és a könyvében elmesél, illetve leír, az zenetörténeti bulvár, de hozzáteszi: mindennek az alapja a tudományos igényű forrásfeldolgozás. Aminek csak lehetett, utánanézett, olvasott önéletrajzokat, levelezéseket, és csak azok a történetek kerülhettek bele az előadásba vagy a könyvbe, amik a kutatás próbáját kiállták. Az információk hitelesek, ám az előadások nem mentesek a szubjektivitástól, hiszen bátran elmondja a véleményét a szerzőkről. Így lesz ez Nyíregyházán is, ahol Puccini magánéletébe vezeti be a közönséget. 

– A legnagyobb „tűzijátékkal” járó zeneszerzőt választottam: Puccini szerelmi élete az egyik legszínesebb, legszórakoztatóbb, s bizonyos szempontból a legviccesebb, egyben a legtragikusabb a zenetörténetben. Akik eljönnek az előadásra, nagyon sok zenei és kultúrtörténeti információval gazdagodnak, és remélem, utána egy picit közelebb érzik majd magukat Puccinihez, az emberhez. Ha pedig majd az operáit hallgatják, a történetek közül néhány biztosan eszükbe jut, és a későbbi zenehallgatásuk is színesebb, gazdagabb lesz, mint amilyen korábban volt – fogalmazott.