thai box

2019.05.10. 17:27

Diána és Dénes rangos angol elismerése

A londoni thai box klub magyar vezetői bekerültek a szigetországi küzdősportok Hírességek Csarnokába.

Nemrégiben rendezték Doncasterben azt a hagyományos, kétnapos küzdősportgálát, amely egy díjátadó ceremóniával zárul. Az eseményen azok, akik sokat tesznek az angol küzdősportokért, bekerülnek a Hírességek Csarnokába. E kitüntető címet magyar származású sportolók és edzők még soha nem kaptak meg, most két honfitársunk is részesült ebben a rangos elismerésben, mégpedig Szőke Diána és Kozma Dénes.

Munka mellett edzősködnek

Szőke Diána nyíregyházi, 2004-ben költözött ki Londonba. Kilenc éve saját cége van, ami hét nyugat-londoni önkormányzat alvállalkozójaként próbál segíteni a lakhatási problémákkal szenvedőknek, mellette bírósági tolmács, és jogot tanul.

– Néhány éve kerültem újra kapcsolatba a küzdősporttal, valamikor Bódi István kyokushinkai karatemesterhez jártam edzeni az akkori Tavasz utcai dojóba, de ez a karrier nem tartott sokáig, és atlétikára váltottam – kezdte bemutatkozásként Szőke Diána.

– A mozgás és a sport szüleimnek köszönhetően kicsi koromtól az életem része volt, egészen főiskolás koromig, aztán pár év kimaradt. Már angliai kintlétem alatt tettem le a Power Plate edzői vizsgát, illetve pár évvel később sport manageri diplomát szereztem és az utóbbi években segédedzői, illetve cutmanvizsgát tettem.

– Dénes püspökladányi, és húsz éve foglalkozik thai boxszal, valamikor Debrecenben kezdett Molnár Zsolt edző irányításával, és edzett nagy példaképével, Zilai Sándorral, valamint a debreceni Török Imrével és Balogh Norberttel – folytatta párja bemutatásával Diána. – Magyar thai box bajnok, még mindig aktív versenyző, illetve öt éve szakedző. Két éven át a WFMC angol válogatott edzője is volt. Az elmúlt négy évben mindketten számos világszervezet mérkőzésvezetői és pontozóbírái voltunk, jó néhány nemzetközi bajnokságon szerepeltünk bíróként.

A díj már kötelez is

– Nagyon hamar sikerült beilleszkednünk és elismertetnünk magunkat szakmailag az angliai küzdősportközösségben, sok világ- és Európa-bajnokot mondhatunk barátunknak. Ugyancsak jó kapcsolatokat ápolunk számos európai és természetesen magyar klubbal így a Rebrei József vezette máriapócsi Rebrei Gymmel, a Gönczi János fémjelezte nyíregyházi Gönczi Teammel és a tokaji, Éltető Péter által vezetett Lion Muay Thai Teammel.

A díj azért is nagy megtiszteltetés számunkra, mert saját klubunk, bár csak kevéssel több mint kétéves, már kineveltünk három magyar származású, IKF Európa-bajnoki ezüst­érmest, egy angol thai box bajnokot, illetve délangol K1- bajnokot.

– A díj immár kötelez is bennünket arra, hogy ezt követően is ugyanilyen vagy még magasabb színvonalon dolgozzunk, legyenek sikeres versenyzőink, és minél több embert nyerjük meg a rendszeres sportolásra, az egészséges életmódra – így Diána. ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában