röplabda

2019.08.16. 14:14

A Fatum új centere az amerikai Molly

A Minnesotai Egyetemen pallérozódott; kombinált bérlet vásárolható három csapat meccseire.

 

Sokan szólaltak meg és sok mindent érintettek azon a sajtótájékoztatón, amelynek csütörtökön reggel a Continental Aréna adott otthont. A fő csapásirányt a röplabda, pontosabban a Fatum-Nyíregyháza jelentette.

Sitku Ernő, a Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte a résztvevőket, majd átadta a szót Veres Péternek. A Fatum-Nyíregyháza csapatmenedzsere elmondta, miként választották ki az új játékost, az amerikai Molly Lohmant.

Ambiciózus játékos

– Az igazolásoknál meg van kötve a kezünk, mert európai játékost csak nagyon sok pénzért lehet igazolni. Menedzserek ajánlása alapján került képbe Molly Lohman, aki centerposzton játszik. Hollósy Lászlóval és Németh Szabolccsal több videót is megnéztünk, informálódtunk, majd rábólintottunk.

Bízom benne, hogy jól választottunk, hiszen ambiciózus, jó játékos, remélhetőleg hamar beilleszkedik a számára még érthetően szokatlan európai és magyar közegbe – vélekedett Veres Péter.

– Valóban nagy szükségünk volt egy jó centerre – vette át a szót Hollósy László, a Fatum-Nyíregyháza vezetőedzője. – Mollyról azt kell tudni, hogy négy évig a Minnesotai Egyetem játékosa volt. Ez az egyetem benne van a Big Ten-ben, azaz a tíz legjobb amerikai egyetemben. Ez már ad egyfajta garanciát, ráadásul olyan kiváló edzője volt, mint Hugh McCutcheon.

Hollósy László (b) és Németh Szabolcs között Molly Lohman | Fotó: Dodó Ferenc

Ő az amerikai férfiválogatottal olimpiai címet nyert, és a női válogatottnál is dolgozott. Elsősorban a sáncmunkája fogott meg, márpedig az én meglátásomban a védekezés legfontosabb eleme a sáncmunka.

Molly az elmúlt szezonban a Fülöp-szigeteken játszott a Sta. Lucia Lady Realtors együttesében. A 192 centiméteres, huszonhárom éves játékos bemutatkozott a sajtótájékoztatón.

– Nagy kihívásnak tartom azt, hogy ideigazoltam Nyíregyházára. Bizonyára kissé szokatlan lesz az európai játékstílus, de szeretnék sokat tanulni és minél hasznosabb tagja lenni a csapatnak. Remek évek vannak mögöttem, hasonlót várok a követező szezontól is – így az új center.

És még nem volt vége, hiszen hivatalosan most mutatták be a Fatum-Nyíregyháza új másodedzőjét, Németh Szabolcsot.

– Először is szeretném megköszönni, hogy bizalmat kaptam egy ilyen remek csapattól, mint a Fatum-Nyíregyháza. Edzőként szeretnék minél többet tanulni, ehhez igen megfelelő ez a csapat. Játékosként csak magamért tartoztam felelősséggel, edzőként más a helyzet, mert tizenkét játékosért.

Szeretnék minél hamarabb feljebb lépni az edzői pályán, hiszen itt is olyan sikeres karriert szeretnék felépíteni, mint játékosként – tudatta Németh Szabolcs, akinek a felesége nyíregyházi.

Ott lesznek a VIDOR-on

És még mindig nem volt vége, mert szót kapott dr. Papp Eszter, a Magyar Porcelánért Alapítvány projektmenedzsere. Elmondta, hogy már tavaly is itt voltak a VIDOR Fesztiválon, és a mostanin is szeretnék népszerűsíteni a magyar porcelánt, a tradicionális népi motívumokat. Ismét a Fatum-Nyíregyháza röplabdázóival, mégpedig augusztus 25-én fél tizenkettőtől a Kossuth téren.

A zárszóra Sitku Ernő jelentkezett. Előtte fontos információt közölt, hiszen idén kombinált bérletet lehet vásárolni, ami a Fatum-Nyíregyháza extraligás női röplabda-, a Hübner Nyíregyháza BS NB I./B-s férfi kosárlabda- és a Nyíregyházi SN NB I./B-s férfi kézilabdacsapatának a mérkőzéseire érvényes. Ezeket augusztus 26-ától hétköz­naponként 8–16 óra között ­lehet megvásárolni a Continental Aréna 150-es szobájában.

KM

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában