Nyíregyházi SN

2020.02.24. 15:23

Az újabb vereséggel egyre nehezebb a helyzetük

Az első félidőben még vissza tudtak kapaszkodni.

Fotós:

Pénteken a Kecskemét volt a vendége a Nyíregyházi SN NB I./B-s gárdájának, a találkozót Bíró Balázs vezérletével magabiztosan nyerte az alföldi gárda (21–29). A hazaiaknak ez volt a szezonbeli nyolcadik vereségük, és helyzetük egyre nehezebb.

Beragadtak az elején

– Tudtuk, hogy egy nagyon szervezetten védekező, kreatívan támadó, remek gárda érkezik hozzánk. Rosszul kezdtük a mérkőzést, már az elején nagy hátrányba kerültünk, ezért hamar ki kellett kérnünk az első időnket – értékelte a találkozót Kaplonyi Zoltán.

– Sikerült rendezni a sorainkat, és vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe. A védekezésünk jól működött és a támadásaink is rendben voltak, a kapuban volt egy kis hullámvölgyünk, de Nagy Levente beállásával ott is stabilizálódott a helyzetünk.

Balassagyarmaton folytatják

– A második félidőben sajnos szétesett a védekezésünk, támadásbefejezéseink pontatlanok voltak és rengeteg technikai hibát vétettünk. Ezt jól használta ki ellenfelünk, és ismét meglépett tőlünk, a nyolcgólos különbséget túlzónak érzem, de megérdemelten nyert a Kecskemét – fogalmazott a Nyíregyháza edzője.

Varga Lászlóék szombaton Balassagyarmaton lépnek pályára.

További eredmények:

Cegléd-Balmazújváros 45-29 (20-13), Vecsés-Békés 24-26 (9-14), Mizse KC-FTC U21 25-26 (9-13), Algyő-Ózd 18-20 (7-10), Hatvan-Balassagyarmat.

A bajnokság állása:

1. Cegléd 13 10 1 2 396-321 21

2. Kecskemét 13 10 – 3 391-339 20

3. Hatvan 12 7 1 4 343-347 15

4. FTC U21 13 7 – 6 406-382 14

5. Vecsési SE 13 5 4 4 339-341 14

6. Algyő 13 5 2 6 336-332 12

7. Békés 13 5 2 6 312-321 12

8. Mizse KC 13 5 1 7 359-375 11

9. Ózd 13 3 5 5 334-358 11

10. Balmazújváros 13 5 – 8 357-368 10

11. Nyíregyházi SN 13 3 2 8 326-369 8

12. Balassagyarmat 12 2 2 8 296-342 6

BB

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában