Vízilabda

2020.11.19. 08:26

Már dobogón az ifi pólósok

Az Aqua SE csapata a KÓPÉ-Dunakanyar ellen folytatta a bajnokságot.

Múlt vasárnap folytatódtak a fiú utánpótlás vízilabda-bajnokságok, a nyíregyházi Aqua SE a KÓPÉ-­Dunakanyart fogadta a 7. fordulóban.

A serdülőcsapat – karanténoktól, betegségektől, sérülésektől sújtva – kilenc fővel (ebből öt gyermek) tudott kiállni a mérkőzésre, de Pelle György és Méhész Dániel kiváló játékának köszönhetően végig meccsben tudott maradni, és szoros, 17–20-as vereséget szenvedett.

Győztek a veretlen ellen

Az egyesület beszámolója szerint a gyermekcsapatnál egy ideje nem akar sikerülni semmi, pedig Hatvani Péter edző mindent megtesz, hogy játékosai sikeresen szerepeljenek. Az Aqua SE fiataljai ezen a meccsen támadásban és védekezésben sem tudtak közepesnél jobb teljesítményt nyújtani, ez pedig kevés volt a KÓPÉ ellen, így sajnos újabb vereséget könyvelhettek el (12–19).

Az ifik a bajnokságban eddig veretlen KÓPÉ ellen is hozták remek formájukat, és egy kemény – sokszor túl kemény – mérkőzésen 23–13-ra győztek. Az ifik ezzel a győzelemmel felugrottak a tabella harmadik helyére, és már csak három pontra vannak az éllovas Oázis mögött.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában