röplabda

2021.02.28. 19:21

Megvolt a harmadik is

Ez bizony nulla négy – lepődhetett volna meg az elkésett szurkoló, ha nem zártkapus a röpimeccs.

Fotó: Sipeki Peter

Ám az volt, így Continental Arénában sajnos még mindig üres lelátók előtt játszhatta zsinórban harmadik mérkőzését a Fatum-Nyíregyháza és a Diósgyőr. A női röplabda extraliga rájátszásának első körében az eddig két mérkőzést szettvesztés nélkül hozta a nyíregyházi együttese. Ennek tükrében kissé szokatlan volt az eredményjelzőn a már említett állás.

Nem azért volt így, mert a borsodiak valami pazar játékkal rukkoltak ki, egyszerűen a mieink még kicsit az öltözőben maradtak. Aztán fokozatosan játékba lendültek Lacombe Zsófiáék, 8:8-nál utolérték a miskolciakat, majd helyre állt a rend. A játékba ugyan be-becsúsztak még hibák, mígnem a vendégeknél Jeane Mae Norton előbb elrontott egy nyitásfogadást, majd az antennát ütött el, ezzel vége lett az első szettnek.

 

A folytatás Lászlop Alexandra blokkjával, majd Inneh-Varga Eliza pontos ütésével jól kezdődött és összességében jól is zárult, mégpedig Nikola Radosova hatodik pontjával. Időnként jöttek azok a villanások, amelyekből a későbbiekben minden bizonnyal többre lesz szükség.

A záró etap se hozott meglepetést, az addig tizenhárom pontot szorgoskodó Ralitsa Vasileva a cseresarokból buzdított lelkesen a pályán lévőket. Aztán hét óra után nem sokkal jött az első, majd a második és harmadik elhibázott meccslabda, míg nem Eliza véget vetett a játéknak.

Elsőként a Fatum jutott a négy közé, ahol az Újpest-Vasas párviadal győztesével találkozik. Az a sorozat is itthon indul.


Röplabda: női Extraliga, rájátszás

Fatum-Nyíregyháza–DVTK 3:0 (19, 13, 18)

Continental Aréna, zárt kapuk mögött, v.: Sík, Ujházi.

Fatum-Nyíregyháza: Radosová 9, Lászlop 2, Lacombe 5, Vaszileva 13, Pintér 6, Najdic 4. Csere: Tóth F., Tóth D. (liberók), Inneh-Varga 12, Francesco 1, Fuchs 1, Klaric 5. Vezetőedző: Németh Szabolcs.

DVTK: Kountoura 1, Kundrák 2, Kiss 7, Beddingfield 7, Horton 5, Szajkó 6. Csere. Dömsödi (liberó), Mészáros 1, Egri, Tóth, Sitku 1. Vezetőedző: Toma Sándor

A mérkőzés alakulása: 1. játszma (24 perc): 0:4, 3:6, 5:8, 11:8, 15:12, 19:15, 22:19, 2. játszma (19): 2:0, 4:1, 6:2, 10:3, 14:6, 15:7, 19:8, 20:10, 23:13. 3. játszma (21): 1:0, 2:1, 6:2, 8:4, 10:5, 14:7, 16:9, 18:12, 20:12, 22:13,23:15

Németh Szabolcs: – Nagyon örülök, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk a végső célunkhoz. Fontos lépés volt, menni kell tovább és dolgozni, mert a folytatásban több kell.

Toma Sándor: – Úgy érzem, a harmadik mérkőzésen elértük a célunkat, hiszen tudásunkhoz mérten helytálltunk. Mindenkinek lehetőséget adtam, és éltek is vele. Folytatjuk tovább, a nyíregyháziaknak pedig gratulálok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában