streetball

2021.06.22. 07:47

Jó népszerűsítése a sportágnak

Rekordszámú csapat nevezett a nyíregyházi utcai kosárlabda-fesztiválra.

MK

Ha streetball, akkor egyértelmű, hogy Nyíregyháza nevét is meg kell említeni. Megyeszékhelyünk hagyományos állomása az utcai kosárlabdázás országos sorozatának, idén a második helyszín volt a Kossuth tér. Míg tavaly talán sokakat elriasztott a koronavírus, vasárnap a korábbi években megszokott hangulatban, nagy létszámban voltak jelen a kosarazni vágyók.

Lánycsapatok is szép számmal neveztek
Fotó: Sipeki Péter

Romániából is érkeztek

A legkisebb, kengurukorosztályban (U11) tíz együttes mérette meg magát, nemcsak fiú-, hanem tizennyolc lánycsapat és három vegyes is indult, összesen 68, négyfős gárda versenyzett.

– Rekordszámú csapat nevezett, külön örömteli, hogy Romániából is érkeztek a rendezvényre – beszélt a sikeresen lebonyolított sporteseményről Kőhalmi Richárd, a főszervező Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője. – Most annyi volt kicsit negatívum, hogy a megyei csapatok domináltak, megyén kívülről nem nagyon jöttek, de a kosárszeretet erejét mutatta, hogy összességében ilyen nagy számban neveztek, s a résztvevők között rengeteg utánpótlás sportoló volt. Itt nem is az eredmény számít, hanem a sportág megszerettetése a lényeg. A streetball előszobája a 3x3-as kosárlabdának, ami már olimpiai sportág, és a magyar válogatottak is szép eredményeket érnek el benne.

A sportvezető azt mondja, a streetballsorozat főszervezője, Kucsera József is elégedetten figyelhette a nyíregyházi eseményt.

– A kapcsolatunk nagyon régi, eredményes együttműködés van közöttünk. Meg­győződésem, hogy mindig jól érzik itt magukat, mert minden feltételnek megfelelünk csapatlétszámban és infrastruktúrában is, ami máshol nem biztos, hogy elmondható – tette hozzá Kőhalmi Richárd.

Segítőkész Cápák

Több mérkőzést profi játékvezetők fújtak, és bizonyára élmény volt az ifjú kosarasoknak, hogy a bajnok Hübner Nyíregyháza BS játékosai közül is többekkel találkozhattak, hiszen ők is aktív segítői voltak az eseménynek.

MK

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában