NB III.

2021.10.31. 09:00

Matiné vár a várdaiakra

A sényőiek úgy készülnek, mintha a mezőny első harmadába tartozó lenne az ellenfél.

ML

Járvás Leventéék kapott gól nélkül szeretnének zárni itthon | Fotó: Mán László

Korábban a sényőiek Újpesten, vasárnap a Kisvárda II. Békéscsabán játszik délelőtti bajnokit a labdarúgó NB III. Keleti csoportjában. Ami a Sényő-Carnifex csapatát illeti, a Törökszentmiklóson végre első idegenbeli győzelmét megszerző alakulat az újonc Hidasnémeti együttesét fogadja.

A Hernád-partiak nem túl acélos alakulata a tabella tizen­nyolcadik helyén tanyázik. Tizennégy meccs után annyi pontjuk van, mint a katicabogárnak. Azért nem kell legyinteni erre, mert vendégként az egyetlen győzelmüket Kisvárdán szerezték.

Komolyan veszik

– Újoncot fogadunk, amelyik nincs igazán jó passzban – indította a beszélgetést Imrő László, a sényői edzőpáros tagja.

Járvás Leventéék kapott gól nélkül szeretnének zárni itthon | Fotó: Mán László

– Ilyenek ellen idegenben nem tudunk jól focizni, de szerencsére itthon fogunk játszani. Bízom benne, hogy sikerül majd érvényesíteni a hazai pálya előnyét. Túlzottan sok mindent nem tudunk róluk, ám az érdekes, hogy a múlt héten három mezőnycseréjük volt, egy kiállításuk, és az egyik focistájuk úgy sárgult be, hogy ki kell hagynia a mostani fordulót. Nem tudom, milyen kerettel fognak jönni.

– Nem szereztek sok gólt, viszont sokat kaptak. Ám azt nem szabad elfelejteni, hogy az ötödik és hatodik fordulóban villantak, hiszen előbb nyertek Kisvárdán, majd legyőzték vendégként Egert. Az Újpest II és a Tállya ellen sem adták magukat egykönnyen. Ugyanolyan komolyan vesszük ezt a meccset, mintha a tabella első harmadából érkezne az ellenfél.

– Lakatos László a Törökszentmiklósi meccs után a bordáját fájlalta, néhányan betegséggel küszködnek, de remélem, a meccs napjára kiegyenesedünk – így Imrő László.

A Kisvárda Master Good élvonalbeli együttese vasárnap itthon játszik, a második csapat pedig Békéscsabán lép pályára, a csabai kettő ellen.

A mieink az ötödik helyen állva egy ponttal előzik meg a Békés megyeieket.

– Nem lesz könnyű meccs, hiszen az a csapat, amelyik ennyi pontot tudott szerezni, az tiszteletet érdemel – kezdte érdeklődésünkre Kocsis János, a kisvárdai kettő mestere. – Amikor a Tarpával osztályozót vívtak, már látszott, hogy komolyan gondolták az NB III.-as szereplést. Fix kerettel dolgoznak, fiatalokkal, és ennek meg is látszik az eredménye. Persze nekünk sincs okunk mostanában a szégyenkezésre, úgyhogy egy kiegyenlített küzdelemre számítok, amelyen a pillanatnyi forma dönthet. Remélem, a mi javunkra.

Adottak a feltételek

– A délelőtti kezdés számunkra nem megszokott, ez lesz az első a bajnokságban. Emiatt egy nappal hamarabb elutazunk Békéscsabára, próbálunk mindent úgy csinálni, hogy a srácok a legjobb állapotban kerüljenek. Erre adottak a feltételeink. Így kipihentek leszünk vasárnap délelőtt, ezen nem múlhat semmi – így Kocsis János.

Labdarúgás: NB III. Keleti csoport, 15. forduló, vasárnap

Sényő-Carnifex FC–Hidasnémeti. Sényő, 13, v.: Leél-Őssy (Zahorecz, Németh).

Békéscsaba II–Kisvárda Master Good II. UP centerpálya, 11, v.: Dobai (Bereczki, Juhász).

További mérkőzések: Újpest II–Jászberény (11), Hajdúszoboszló–Tiszaújváros, Salgótarján–Törökszentmiklós, Tállya–Putnok, DEAC–DVSC II, Tiszafüred–BKV Előre, Füzesgyarmat–DVTK II (13), Kazincbarcika–Eger (15)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában