erőemelés

2021.11.11. 08:54

Bajnoki címeket emeltek, nyomtak

A mérkiek közül Füzesi Marcell az ifjúsági Európa-bajnokságra készül.

ML

Izgalmas és eredményes versenyen vannak túl a Mérk Kinizsi SE erőemelői. A napokban Orosháza adott otthont az erőemelő és fekvenyomó magyar bajnokságnak. Előbbiben ketten, utóbbiban nyolcan léptek a pódiumra.

Sajnos hiányzók is voltak, Bódi Attila viszont úgy indult, hogy még érezte a korábbi komoly kézsérülését.

Nyár óta sokat javított

Erőemelésben Füzes Marcell bajnoki címet szerzett, guggolásban pedig új magyar csúcsot állított fel 221 kilóval. Számára remek erőfelmérés volt a decemberi ifi RAW erőemelő-Európa-bajnokság előtt, amelyet majd Svédországban rendeznek. Marci nyár óta majd fél mázsával javította meg legjobbját. A felnőtteknél indult Gonda Attila, aki szintén az élen zárt kategóriájában.

Fekvenyomásban öten állhattak a dobogó legfelső fokára. A nehézsúlyúak versenye igen izgalmas volt, hiszen Plásztán József (105 kg) az első 140 kg-os kísérletét nyomással teljesítette, és csak a verseny közben vette fel a fekvenyomó ruhát, amely komoly kockázatot rejtett magában.

Első hellyel debütált

Szegi Attilának M1 (+120 kg) kategóriában a harmadik fogásra 197,5 kg-ot kértek a mérkiek, amelyet ha sikerült volna teljesítenie, és ellenfele elrontotta volna a harmadik fogását, akkor az első helyre ugorhatott volna fel. Sajnos nem jött be a húzás, ellenfelének sikerült a harmadik fogás.

Az idén a Master 3 (60 év felettiek) kategóriába belépő id. Szűcs Sándor jól debütált, hiszen az első helyen végzett. A nem hivatalos csapatversenyt a Mérk Kinizsi SE csapata nyerte!


Erőemelés: országos bajnokság

Erőemelés, fekvenyomás

Ifjúságiak. 105 kg: 1. Füzesi Marcell (221, 147,5, 275) 643 kg. Felnőtt 105 kg: 1. Gonda Attila (185, 127,5, 260) 572.5 kg.

Fekvenyomás

Ifjúságiak. 83 kg: 1 Haga Zoltán (115 kg). Juniorok. 83 kg: 1. Haga Zoltán (115 kg). 93 kg: 1 Erni Richárd (160 kg). -120 kg: 1. Kovács Csaba (152,5 kg).

Felnőttek. 83 kg: 1.Bódi Attila (165 kg), 83 kg, 2. László Márk (165 kg). 105 kg: 3. Plásztán József (170 kg). Masters3. 105 kg: 1. id. Szűcs Sándor (105 kg). Masters1. +120 kg: 2. Szegi Attila(180 kg).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában