Labdarúgás, NB III., Sényő-Carnifex FC

2023.03.12. 17:14

Bravúros sényői győzelem

A dobogóért küzdő DEAC csapatát győzte le a szabolcsi alakulat.

Kapacina Valér (23) bár gólt ezúttal nem szerzett, de kiválóan játszott

Fotó: Gazdag Mihály

A Sényő-Carnifex FC nem éppen a legjobb előjelekkel várta a DEAC elleni találkozót, ugyanis több játékosa is betegséggel küzdött, többek között a kapus Gagyi Sándor, aki mindezek ellenére a mérkőzésen több bravúros védést is bemutatott. Az első félidőben ezt tovább tetézte, hogy Lizák Bence megsérült, emiatt már a 20. percben kényszerű cseréhez kellett folyamodni. Az első félidőben Kapacina Kevin fejelt a hálóba, a gólt azonban leshelyzet miatt érvénytelenítették, így döntetlennel vonulhattak a csapatok a nagyszünetre.

A második félidőben megvoltak a lehetőségei mind a két félnek , de egészen a 74. percig nem született gól, ekkor Kapacina Valer talált a dobogóért küzdő DEAC kapujába. Ezzel, mint később kiderült, beállítva a végeredményt, egyben folytatva a Sényő tavaszi veretlenségi sorozatát. Újabb sikerével a Fiuemi Viktor és Imrő László edzőpáros által irányított társaság a tabella tizenkettedik helyére ugrott előre.

Imrő László: Idegesen, kapkodva játszottunk végig a mérkőzést. Kintről úgy tűnt, hogy ez egy tipikusan egygólos meccs lesz. Ezt pedig mi szereztük. Nagyot küzdött a csapat.

Labdarúgás: NB III., Keleti csoport, 25. forduló
Sényő-Carnifex FC–DEAC 1–0 (0–0)
Sényő, Sényő-Carnifex FC Sporttelep, v.: Török (Hovanecz, Juhász). Sényő: Gagyi – Klepács, Fenyőfalvi, Márton, Kapacina K. (Toldi, 81.), Kovács, Lizák (Schmidt, 20.), Nagy, Sztankó (Erdei, 64.), Kapacina V. (Vámos, 81.), Orosz. Vezetőedzők: Fiuemi Viktor és Imrő László. DEAC: Ratku – Kónya (Szabó, 81.), Sándor, Kerekes, Trencsényi (Wente Arjun), Bényei, Al-Sheraji, Jankelic (Tóth, 89.), Molnár (Virág, 55.), Újvárosi, Orosz. Vezetőedző: Sándor Tamás. 
Gól: Kapacina V. (74.).

További eredmények: Vasas II.–Eger 1–1, DVTK II.–Hajdúszoboszló 1–0, DVSC II.–Pénzügyőr 1–3, Karcag–Körösladány 3–0, Putnok–Hatvan 3–1, Füzesgyarmat–Tiszaújváros 0–2, Tiszafüred–BVSC-Zugló 1–2, BKV Előre–Jászberény 6–0, Békéscsaba II.–Kisvárda II. 04.05.

A bajnokság állása
1. BVSC-Zugló 25 19 6 - 59-11 63
2. Putnok 25 16 4 5 45-28 52
3. Karcag 25 12 5 8 37-28 41
4. Tiszafüred 25 12 5 8 43-38 41
5. DEAC 25 12 4 9 39-25 40
6. Pénzügyőr 25 11 5 9 38-35 38
7. Körösladány 25 10 8 7 39-34 38
8. DVSC II. 24 11 4 9 47-40 37
9. BKV Előre 25 11 4 10 37-31 37
10. Hajdúszoboszló 24 10 6 8 35-29 36
11. Hatvan 25 10 3 12 39-48 33
12. Sényő 25 9 6 10 37-46 33
13.Vasas II.  25 9 5 11 53-43 32
14. DVTK II. 25 9 5 11 32-36 32
15. Füzesgyarmat 25 8 8 9 32-37 32
16. Eger 25 8 5 12 29-36 29
17. Kisvárda II. 24 7 7 10 34-30 28
18. Tiszaújváros 25 7 4 14 32-54 25
19. Jászberény 25 4 4 17 23-61 16
20. Békéscsaba II. 24 2 4 18 30-70 10

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában