Atlétika

2023.06.19. 14:20

Bence két számban küzd a magyar csapatért

Boros Bence és három nyíregyházi társa az Európa Játékokon versenyez a héten.

Boros Bence (jobbról a második) a nyíregyházi Bronze Tour-versenyen a legjobb magyarként végzett 100 méteren

Fotó: Mán László

Ezen a nyáron egymást érik az atlétikai versenyek, hogy aztán elérjünk a sportág idei legfőbb eseményéhez, a budapesti világbajnoksághoz. Nem kell azonban augusztusig várni, hogy jelentős nemzetközi viadalon méressék meg magukat kontinensünk legjobbja, ugyanis keddtől az Európa Játékok részeként megkezdődik a csapat Európa-bajnokság. A lengyelországi viadalon a Nyíregyházi Sportcentrum atlétáiért külön izgulhatunk. Diszkoszvetésben Kerekes Dóra és Szikszai Róbert, súlylökésben Tóth Balázs áll dobókörbe, míg az egyéni száz méteres síkfutásban, valamint a 4x100-as váltó tagjaként Boros Bence képviseli Magyarországot.

Utóbbi számára azért is lehet igazán különleges ez a viadal, mert hosszú kényszerszünetet követően tért vissza év elején. A 27 éves sprinter szabadtéren 2020-ban, fedett pályás szezonban 2021-ben versenyzett ezt megelőzően. Akkor a gerincsérvét meg kellett műteni, majd Szolnokról Nyíregyházára igazolt, ahol Szabó Annamária gyógytornász hathatós segítségével visszatérhetett a rekortánra és immáron egyre jobb formában fut.

Boros Bence
Forrás: NYSC

– Minél többet versenyzek, annál jobban érzem magam – árulta el Boros Bence. – Még a sérülés előtt sem kezdtem szezont ilyen jól. Az első versenyen 10.61-ot és 10.7-et futottam, a két Bronze Touron 10.47 és 10.53-os időt értem el, ami jónak számít, ahhoz képest, amiből visszajöttem. Utóbbi kettő verseny azért is volt fontos, mert az volt a válogató a csapat Európa-bajnokságra. Én teljesítettem a legstabilabban, ezért én futhatom az egyéni százat. A csapat Eb egy folyamat része, mert a négyszer százas váltóval készülünk a világbajnokságra, emiatt számoltam vele, hogy futhatok Lengyelországban, az egyéni már „ajándék”.

A futószámokban nincs előfutam és döntő, mindenkinek egy lehetősége van, hogy a lehető legjobb helyezéssel járuljon hozzá a csapata eredményéhez. Magyarország a második divízióban szerepel 15 ország válogatottjával együtt. A sziléziai Chorzówban rendezendő Eb második divíziójából az első három helyezett feljut a legjobbak közé, de a mieink számára inkább a bennmaradás lehet a cél. Ebből Bence két versenyszámmal veheti ki a részét.

– A váltók szereplését sosem lehet előre megjósolni, mert elejthetik a botot, hibás lehet a váltás, bármi közbe jöhet. Nálunk egyénileg mindenki 10.5 és 10.6 között képes futni, ezért ha a váltásokat jól megcsináljuk, szép helyezést érhetünk el. Egyéniben szeretnék az itthoni Bronze Tourhoz hasonló időt futni, esetleg még azon is javítani. Jó érzésekkel várom a versenyt, amit fokoz, hogy én futhatom a százat is. Kipihent vagyok, minden rendben fizikailag és mentálisan is. Lengyelországban egyébként nagyon szeretik az atlétikát, biztosan sok néző lesz, láttam képeket a stadionról, a pálya is remek. Összességében jó Európa-bajnokságban bízom – zárta szavait Boros Bence.

Atlétika: csapat Európa-bajnokság

A II. divízió mezőnye: Magyarország, Norvégia, Románia, Észtország, Dánia, Szlovénia, Litvánia, Bulgária, Szlovákia, Lettország, Horvátország, Izland, Szerbia, Ciprus, Moldova, Ukrajna.
A magyar csapat nyíregyházi atlétái: Kerekes Dóra (diszkoszvetés), Szikszai Róbert (diszkoszvetés), Tóth Balázs (súlylökés), Boros Bence (100 m, 4x100 m váltó).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában