Röplabda

2023.06.05. 12:46

„Szeretnénk szombaton újabb győzelmet aratni a franciák ellen” – Tóth Fruzsina

A magyar válogatott a nyíregyházi röplabdázó jó játékának is köszönhetően nyert Franciaországban.

Tóth Fruzsináék (2) Franciaországban nyertek

Fotó: Földi Imre/Nemzeti Sport-archív

A franciák ellen jól megy a mieinknek. A magyar női röplabda-válogatott múlt hétvégén hatvanadik alakalommal találkozott a gallokkal, harminckétszer a nemzeti csapatunk győzött, az elmúlt hét, egymás ellen összecsapásból hatot húzott be.

Az Alessandro Chiappini által irányított válogatottunk számára az volt a tét, hogy az Ukrajna elleni két vereség után megszerzi-e az első sikerét az Arany Európa-ligában, ezzel életben tartva a továbbjutási esélyeket.

A házigazda ki nem kényszerített hibákkal kezdett, ezt kihasználva együttesünk ellépett és Németh Anett vezérletével megnyerte az első szettet. A második játszmában javult a franciák játéka és viszonylag simán egyenlítettek, majd szerencsére újra a mieinknél akadtak olyan játékosok, akik szoros állásnál előléptek. A negyedik játékrészt is a magyar csapat irányította és a negyedik mérkőzéslabdát kihasználva nagyszerű győzelmet aratott.

A 127 perces mérkőzés legjobbjaként Lucille Gicquel 23 pontot szerzett, a magyaroktól Németh Anett 22 pontig jutott. Ennél is fontosabb számunkra, hogy válogatottunk első számú játékosa liberó poszton ezúttal is a Fatum-Nyíregyháza saját nevelésű játékosa, Tóth Fruzsina volt.

– Nagyon kiélezett mérkőzést játszottunk – mondta el lapunknak a nyíregyházi röplabdázó. – A franciák fizikailag erősebb csapat mint mi, valamint összeszokottabb is. Lassan három hete dolgozunk együtt a lányokkal és hétről-hétre lehet látni a fejlődést, egyre jobban összecsiszolódik a csapat. Egy hetünk volt felkészülni a francia meccsre, néhol még voltak ugyan hullámvölgyek, de egész jól kijöttünk ezekből. Nagyon jól követtük az edző által kért taktikát, jól mezőnyözött a csapat, valamint jól nyitottunk, amiből ők nem tudták azt a gyors játékot játszani, amire egyébként képesek. Nagyon jó hangulatban telt az elmúlt néhány hét és kemény munkával a következő héten is ugyanígy folytatjuk tovább, szeretnénk szombaton újabb győzelmet aratni a franciák ellen hazai pályán.

Nemzeti csapatunk az érdi összecsapással zárja a csoportkört, amelyből a három győztes mellett a legjobb második jut az elődöntőbe.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában