A kosárlabda úgy szép, ha élvezzük a munkát – Horváth Ákos

 Új idény, új bajnokság, új csapat. Az újfajta kihívásoknak – stílszerűen – új vezetőedzővel vág neki a férfi kosárlabda NB I./A-ból kiesett, így a következő szezonban már a másodosztályban induló Hübner Nyíregyháza BS. Az együttes irányítását Horváth Ákos vette át. A 42 éves tréner egyelőre játékosként ismertebb itthon, hiszen hosszú karrierje alatt megfordult többek között a Honvédban, Kecskeméten, Székesfehérváron, Pakson és Szolnokon, 90-szeres válogatott, kétszeres magyar bajnok és kupagyőztes, 2010-ben az év játékosának választották hazánkban. Élvonalbeli pályafutását 2018-ban fejezte be Zalaegerszegen, majd még a másodosztályban pattogtatott egészen tavaly decemberig, amikor a Veszprém játékosából az utolsó hónapokra a csapat vezetőedzőjévé vált. A Blue Sharks új mesterével beszélgettünk.

Nehéz felsorolni a hosszú játékos-pályafutása legnagyobb eredményeit. Mire a legbüszkébb?
Nem könnyű egyet kiragadni. Összességében az jó érzés, hogy válogatott szintig vittem, valamint klubszinten is nemzetközi mérkőzéseket játszhattam. A Szolnokkal EuroChallenge-ben és Adria Ligában szerepeltünk, itt Euroligás csapatokat is megvertünk, ellenük ráadásul jól is ment a játék. Kétszer megnyertük a magyar bajnokságot, azokban a csapatokban meghatározó játékos lehettem. A 2011-es bajnoki döntő negyedik meccsét egy ponttal nyertük meg és én dobtam a győztes kosarat, ezt máig emlegetik nekem ismerősök. Emlékezetes a bajnoki döntők atmoszférája, ahol háromezer ember üvölt és egyenként érzed, ahogy a belső szerveid rezonálnak. Bevillan a „nem hiszem el” érzés, ami már az öltözőben tör az emberre a bajnokság megnyerése után. Ezek azok a sportolói emlékeim, amik egy életre elkísérnek.

Ilyen élmények után nem is volt kérdés, hogy a kosárlabdában marad?
Nem volt azért teljesen egyértelmű. Azt el kell ismerni, hogy az élsportolói életmód nem családbarát. Elmennek a hétvégék, nyolc szezont végigcsináltam válogatottként, majd 35 éves korom után a 3x3-as válogatottat is elvállaltam, ezekre rá kellett áldozni a nyarat. A család részéről áldozatot követel ez az időbeosztás, ami nem könnyű, pláne, ha már gyerekek is vannak. Viszont, ahogy nőnek a gyerekek, könnyebben lehet ehhez alkalmazkodni.

A kérdéshez kapcsolódóan tudok megemlíteni két beszélgetést, ami még játékosként, de már az azt következő életre készülve meghatározó volt számomra. Egy program keretein belül az U16-os válogatottnál hospitáltam Váradi Attila mellett. Ő tanácsolta, hogy ha edzősködöm majd valamikor, mindenképp idősebb korosztályt válasszak, mert a játékosként megélt tapasztalat ott átadható igazán. Azt megelőzően pedig Balogh Judit fogalmazta meg, hogy az élet valamiért a sportágba irányított minket, és ha az ember soha nem lesz semmi másban ennyire jó, akkor azt illik továbbadni. Érzem magamban az affinitást, talán örökletesen is bennem van, hogy szeretek tanítani, sikerre vinni embereket.

Bizonyára az előkészületek ellenére sem volt könnyű a váltás, hiszen az előző idényt még játékosként kezdte, majd egyik napról a másikra vált felnőttcsapat vezetőedzőjévé.
Ez valóban nagyon éles váltás volt. Az azt megelőző idényben is Veszprémben játszottam, volt is szó a folytatásról, de több ok miatt mindkét fél máshogyan döntött végül. Nélkülem kezdték el a szezont, majd egy hónap sem telt el, mégis megkerestek, aztán a közös munka elején kiderült, hogy valószínűleg úgy segítenék a legtöbbet, ha az irányítást átvenném. Mint említettem, az edzőség nem állt messze tőlem. Már huszonévesen tartottam edzéseket táborokban, a végzettséget kilenc éve kezdtem elsajátítani, vezetőedzőként pedig a veszprémi U14 mellett debütáltam. Utánpótlást és felnőttet irányítani persze nem ugyanaz. Az is szép élmény, amikor visszajelzést kapsz a gyerektől, hogy sikerült megtanítani valamit, de más, mint amit már a felnőttcsapatnál megtapasztaltam. A felnőttekkel egészen más játékelemeket lehet megértetni és elégedettséggel tölt el, amikor a játékos észreveszi és felismeri azt, amiről korábban beszéltünk. Azért is volt vonzó a nagy célokat szövő nyíregyházi klub vezetőedzői pozíciója, mert olyanokkal dolgozhatok, akik fejlődni akarnak. Bízom a kvalitásaimban, de természetesen nekem is még jobb edzővé kell válnom, hogy képes legyek átadni azt a tudást, ami a fejemben van.

Az elmúlt napokban szinte teljessé vált a Blue Sharks játékoskerete. Mennyire elégedett az igazolásokkal?
Nagyon elégedett vagyok! A kezdetektől részt vettem a játékosok kiválasztásában. Volt egy névsor Mohácsi Máté (a klub ügyvezetője – a szerk.) fejében, én azt az elején kiegészítettem egy-két játékossal, akik azonnal igent mondtak. Közben nyílt lehetőség arra, hogy Bus Iván visszatérjen, aminek nagyon örülök. Center poszton Völgyi Marcell és Tarján Izsák leigazolásával van egy rutinos, meghatározó magasemberünk és egy fiatal, sikeréhes, brutális munkabírású játékosunk. A többi posztról is elmondhatom, egytől egyig olyan játékosokat igazoltunk, akik alig várják, hogy dolgozhassanak. Mindemellett ez egy játék, amit élvezni kell, úgy lesz szép az egész.

Milyen csapatot szeretne a pályán látni?
Olyan játékosokat akartam a csapatba, akik hajlandóak sprintben közlekedni a pálya mindkét irányába. Attól a pillanattól, hogy valaki pályára kerül, álljon készen. Ez a játék a készenlétről szól, nincs olyan pillanat, amikor pihenhetsz a pályán, hiszen minden új játékhelyzetben megvan az új feladat. Van a fejemben egy elképzelés, a korábbi edzőimtől is elsajátítottam egy-egy alapelvet, amiket én gyúrtam már össze a magamévá. Közös csapatfilozófiának kell kialakulnia, ami azt eredményezi, hogy mindannyian egy irányba evezünk, viszont ennek az alappillére, hogy mindenki keményen dolgozzon és szeresse azt, amit csinál!