Röplabda, Fatum-Nyíregyháza

2023.11.10. 14:01

Az UTE érkezik a Continental Arénában

Szon.hu

Fotó: Dodó Ferenc

 180 kilométer, néha több – énekelte anno a legendás P. Mobil együttes frontembere, Schuster Lóránt. No, ennél többet utaztak a Fatum-Nyíregyháza röplabdásai az utóbbi időben, Magyar Kupa-mérkőzésen Veszprémben jártak, majd következett a kaposvári bajnoki találkozó, a hét közepén pedig Bukarestben CEV Challenge Kupa-mérkőzésen léptek pályára. Pihenésre így nem sok idejük maradt, hiszen szombaton újabb erőpróba vár rájuk, bajnoki mérkőzésen fogadják az UTE együttesét.
– A hosszú utazás és a fáradtság nagyon befolyásolhatja a koncentrációt, azon dolgozunk, hogy ezt magas szinten fenntartsuk. Ez döntő lehet a szombati találkozón – fogalmazott Tomás Varga, a Fatum-Nyíregyháza vezetőedzője. –  Csütörtökön pihentek a játékosok, majd volt egy kondiedzés, amelyen az izmokat próbáltuk tonizálni, hogy megfelelő állapotban kerüljenek. Pénteken pedig a mérkőzésre tervezett taktikát gyakoroltuk – tette még hozzá.
A fővárosi lila-fehéreknek nehéz volt a sorsolása, ez meg is látszik eddigi szereplésükön. Kikaptak a megerősödött MÁV Előrétől, aztán címvédő Vasastól, majd a Békéscsaba is megszerezte ellenük a három pontot, legutóbb viszont legyőzték az újonc Diósgyőrt. 
– Játékukat a jó nyitásfogadásra alapozzák, válogatott feladójuk segítségével pedig nagyon gyors játékra törekednek, amelyben elég ügyesek. Jó nyitásokkal azonban arra kell törekednünk, hogy ezt megakadályoznunk. A következő lépésben pedig magunkra kell koncentrálnunk, hogy a mi megoldásainkat tudjuk minél hatékonyabban megvalósítani. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában