Röplabda, Fatum-Nyíregyháza

2023.11.30. 13:16

Visszatérni a győztes útra

Tomás Varga vezetőedző szerint csapatának a támadásbefejezések hatékonyságában kell javulnia.

Szon.hu

Valerin Carabaliék győzni mennek Székesfehérvárra

Fotó: Pusztai Sándor

 Újabb fordulót rendeznek a női Extraligában. A Fatum Nyíregyháza pénteken a MÁV Előre vendége lesz. Nagy terveket szövöget és legalább az elődöntőbe vágyik a legutóbb még újonc, a nyáron viszont jelentős erősítéseket végrehajtó székesfehérvári együttes, amely korábbi magyar válogatott játékosok mellett tapasztalt külföldieket szerződtetett. Az együttest a lengyel Lukasz Przybylak irányítja, aki az előző idény közben vette át a vezetőedzői posztot.

Jól is kezdték a szezont, öt mérkőzéséből csak egyet veszítettek el, a Vasastól kaptak ki. Kétszer nagy csatában, 3-2-re nyertek, a Kaposvár és a Szent Benedek ellen is. Lászlop Alexandráéknak viszont nem sikerültek jól a legutóbbi mérkőzések, zsinórban három vereségükkel visszacsúsztak a tabella legalsó fokára.
– Nehéz mérkőzésre számítok, de nagyon készültünk, egész héten csak a MÁV Előrére koncentráltunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy mire számíthatunk, nekünk azonban az a fontos, hogy a saját játékunkat tudjuk kivinni a pályára. Szeretném, ha a csapat visszatérne a győztes útra – fogalmazott Tomás Varga, a Fatum-Nyíregyháza vezetőedzője. – Nagyon fontos lesz, hogy hatékonyan fejezzük be a támadásainkat, mert ezzel voltak gondjaink az utóbbi időben, ha ezt meg tudjuk valósítani, akkor megnyerhetjük a mérkőzést – tette még hozzá.
A csapatot kisebb betegségek hátráltatták ugyan a héten, sérültjük viszont nincs, így teljes kerettel vághatnak neki a találkozónak.
Ami az év hátrelévő részét illeti, Tóth Fruzsináék jövő szombaton Magyar Kupa mérkőzést játszanak a DVTK vendégeként, december 13-án a Békéscsaba érkezik a Continental Arénába bajnoki találkozóra, december 23-án ismét Miskolcra utaznak, ezúttal bajnoki pontokért. Az évet pedig december 29-én a Szent Benedek vendégeként zárják.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában