Ökölvívás

2024.01.18. 12:22

Meggyőző bunyóval jutott a szombati döntőbe Ricsi

Az ukrán bajnokot győzte le Nagy Lajos tanítványa.

Szon.hu

Fotó: MW-archív/Kovács Péter

Az olimpiai kvótás Kovács Richárd nagyszerű teljesítménnyel mutatkozott be szerdán a Debrecenben zajló 68. Bocskai István Ökölvívó Emlékversenyen. Európa egyik legnagyobb múltú és legkomolyabb presztízsű viadalának második napján az NYVSC Big Boxing klasszisa – aki a decemberi országos bajnokságot kihagyta – az ukrán Danyil Zamorilo ellen lépett ringbe, s a magyar szövetség tájékoztatása szerint különösen az első két menetben volt nagy fölényben és talált sokat. A harmadik szakaszban ugyan riválisa némileg közelebb tudott férkőzni hozzá, összességében azonban Kovács simán, pontozással győzött.
– Az aktuális ukrán bajnok várt Ricsire, aki nem ismeretlen a nemzetközi mezőnyben sem. Ricsi nagyon taktikus, iskola bokszot mutatott be, kitűnő lábmunkával, megelőző és fogadó ütésekkel operált, ami egyhangú pontozásos győzelmet hozott. Szombaton a döntőben kazah versenyző várja, aki csapatunk tagját Kovács Tomit győzte le kedden, ma pedig döntő fölénnyel győzött – értékelt Kovács Richárd edzője, Nagy Lajos
– Másfél héttel az országos bajnokság előtt elhunyt a nővérem, ez nagyon megérintette a családot. Nehéz volt visszatérni, de őmiatta is küzdöttem, ugyanis minden hazai versenyemen a lelátóról szurkolt nekem. Össze kellett szednem magam, mert közel a cél, ami az olimpia – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának Kovács Richárd. Elmondta, hogy jól érezte magát a ringben, kellemetlen ellenféllel találkozott ugyan, de az ő akarata érvényesült.
– Nagyon sokat gondolok az olimpiára. Van egy másfél éves kisfiam, ő motivál a legjobban, szeretnék neki hazahozni egy érmet – tette hozzá.
Az NYVSC Big Boxing harmadik versenyzője Petrimán Milán ma mutatkozik be a Bocskain, ellenfele egy rutinos mongol versenyző lesz, a tét a négy közé jutás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában