Labdarúgás, vármegyei I. osztály

2024.04.26. 09:47

"Itt már minden mérkőzés egy BL-döntővel ér fel"

Szakvezetői várakozások a vármegyei I. osztályú bajnokság huszonötödik fordulója előtt.

Fotó: Pexels

Labdarúgás: Nyír-Wetland vármegyei I. osztály, 25. forduló (kezdés: 17.00)

Szombat
Csenger (8.)–Kótaj (11.)
Juhász Ferenc, a Csenger edzője: – Hazai pályán győzelemre készülünk a tavasszal kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Kótaj ellen.
Seregi Mihály, a Kótaj edzője: – Az utóbbi időben elég jó formát mutatunk, érthető módon ezt szeretnénk átmenteni a Csenger ellenében is, és ponttal, vagy pontokkal távozni.

Nyírmeggyes (16.)–Mándok (3.)
Siska Attila, a Nyírmeggyes edzője: – Egy bajnokesélyes csapat érkezik, amely a legkevesebb gólt kapta eddig a pontvadászatban. Nem valószínű, hogy éppen a nyírmeggyesi katlanban fog megremegni a lábuk, de természetesen tisztességesen felkészültünk, így ellen állunk, ameddig csak tudunk. 
Kocsis János, a Mándok edzője: – Az elmúlt fordulóban kiváló mentalitással léptünk pályára. Sok olyan játékelem visszaköszönt, amit a hét folyamán gyakoroltunk. Bízunk abban, hogy ez a folyamat folytatódhat, hiszen akkor három pontot szerezhetünk ezen a hétvégén is.

Vásárosnamény (14.)–Mátészalka (5.)
Piskóti Zsolt, a Vásárosnamény edzője: – Egy újabb olyan mérkőzés következik, aminek nem mi vagyunk az esélyesei. Ellenben hazai pályán, maximális akarattal és alázattal, azt gondolom, hogy képesek lehetünk egy meglepetésre. 
Makszim Gábor, a Mátészalka edzője: – Egy játékosunk visszatért sérüléséből, viszont egy másik eltiltás miatt nem tud pályára lépni. A riválisok egymáshoz látogatnak, így nekünk égetően fontos a három pont megszerzése. Bízom benne, hogy a mérkőzést a játékosok fogják eldönteni a pályán.

Nyírbéltek (13.)–Nyírbátor (7.)
Gyarmati András, a Nyírbéltek edzője: – Szomszédvári rangadó következik, ami mindig nagy hírverésnek örvend, ráadásul azt gondolom, hogy a táblázaton elfoglalt helyezések ilyenkor nem is számítanak. Az a legfontosabb, hogy ki tudja magát jobban ráhangolni a mérkőzésre, hiszen ez alapján fog eldőlni a három pont sorsa. 
Erdei Zoltán, a Nyírbátor játékos-edzője: – Lassan a szezon hajrájához érkezünk, így szeretnénk a pontjaink számát is növelni. A Nyírbéltektől ősszel hazai pályán kikaptunk, így most arra fogunk törekedni, hogy visszavághassunk. 

Újfehértó (4.)–Tarpa (1.)
Matévi Csaba, az Újfehértó elnöke: – Egy remek csapatot fogadunk, de természetesen a Tarpa ellen is a győzelem igényével lépünk pályára. Mindkét gárdának fontos ez a találkozó, hiszen a dobogó a tét. Mindent megteszünk a győzelem érdekében. A kilátogató szurkolóknak pedig azt ígérhetem, hogy egy jó iramú mérkőzést fogna látni.
Bubis Iván, a Tarpa edzője: – Jó iramú mérkőzésre számítok, hiszen remek minőségű pályán két jó csapat találkozik egymással. A sérültjeink száma sajnos tovább nőt, de ettől függetlenül úgy gondolom, hogy felkészülten várjuk a hétvégi találkozót. 

Kemecse (12.)–Nagykálló (10.)
Sánta Tibor, a Kemecse edzője: – Mindent megteszünk annak érdekében, hogy jó eredményt érjünk el.
Homann Richárd, a Nagykálló edzője: – Szeretnénk pontosan zárni a hétvégét.

Vasárnap
Ibrány (15.)–Nyíregyháza II. (9.)
Kiss Péter, az Ibrány játékos-edzője: – Itt már minden mérkőzés egy BL-döntővel ér fel. Reméljük, hogy a csapatunk minden egyes játékosa átérzi a helyzetünk súlyosságát és minden problémát félretéve kihozza magából a maximumot. Küzd, akar és szívét-lelkét kiteszi a pályára. Ez az egy mód van arra, hogy életben tartsuk a reményeinket arra, hogy jövőre is ebben az osztályban szerepelhessünk. 
Szatke Zoltán, a Nyíregyháza II. edzője: – Nehéz mérkőzésre számítok, de szeretnénk nyerni.

Kállósemjén (2.)–Nagyecsed (6.)
Vologyimir Ovszijenko, a Kállósemjén játékos-edzője: – Egy jó formában lévő csapat érkezik hozzánk, de ahhoz, hogy versenyben maradjunk a bajnoki címért, mindenféleképpen nyernünk kell és ezért minden tőlünk telhetőt meg is teszünk majd.
Harbula Balázs, a Nagyecsed edzője: – Több kérdés is eldől majd vasárnap. A lényeg, hogy játszunk egy hasonlóan jó meccset, mint a múlt héten, meglátjuk, hogy ez mennyire lesz elég.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában