Kultúra

2009.03.18. 12:58

Pink: Funhouse - nagylemez egy válásról

<p>Pink (becs&#252;letes nev&#233;n Alecia Moore) 2000<br /> &#243;ta sz&#237;nes&#237;ti a zenei palett&#225;t.</p>

Első emlékem róla, hogy

nevéhez hűen rózsaszín,

fiúsan rövid hajjal láttam a

videoklipekben, és akkor még R

’n B-ben nyomult

(tájékoztatásul: azóta

fokozatosan haladt a pop és a

rock felé).

Rémlik egy korai interjú is,

amelyből kiderült számomra, hogy az

akkor huszonegy-két éves lány nem

volt könnyű eset - a kezdetektől fogva

híres volt szókimondó

természetéről,

botrányos, olykor kulturálatlan

viselkedéséről, kritikus

hangvételű dalszövegeiről.

Jószerével beszólt ő

már mindenkinek a mai

hírességek közül.

Legújabb, Funhouse című

albumán épp a férjét

osztja. Pink 2001-ben ismerkedett

össze a motorcrossos Carey

Harttal, rendhagyó módon ő

kérte meg a szintén vagány,

tetovált srác kezét, majd 2006.

januárjában összeházasodtak.

Ám az idill nem tartott sokáig, és

két év elteltével már

különválásukról

cikkezett a média, mostanra pedig már

hivatalosan is kimondták a válást.

Funhouse

(Játszóház)

című, 2008. végén kiadott

nagylemeze gyakorlatilag a

válásról, és most

már ex-férjéről

szól. Aki meghallgatja a lemezt, és

megérti, miről szólnak a

szövegek, annak három dolog

nyilvánvalóvá válik. Az

első, hogy Pink még mindig

nagyon szereti Careyt, és

rendkívül bántja, hogy véget

ért a kapcsolatuk. A második, hogy

csalódottságát

agresszivitással és szarkazmussal

igyekszik palástolni. És a harmadik, hogy

a nőnek még mindig piszok jó hangja

van, és hogy az albumon szerepelő

tizenkét dal nagy része

kiváló.

Az album első nótája a

So What? (Na és?) címet

viselő volt, amely kerek-perec a

válásról szól, és az

elhagyott asszony sértettségének

ad hangot. Hiányzik belőle az igazi

bánat, nem érződik a dalban a

fájdalom, amelyet Pink

valószínűleg érez. Helyette

rocker mentalitásához híven

arról énekel: „Lelépett a

férjem, na és? Én még

mindig rocksztár vagyok, jobb ez

így nekem, megyek partizni és

balhézni”. Ami igazán meglepő,

hogy az ex-férj, Carey Hart

személyesen tűnik fel a klipben. Mai napig

nem értem, miért asszisztált egy

olyan dalhoz, amelyben őt küldik el melegebb

éghajlatra.

Pink dacos magatartása minden

bizonnyal csak álca, hiszen az albumról

származó harmadik kislemez már

más hangulatot sugall. A dal címe

Please Don’t Leave Me (Kérlek, ne

hagyj el), és nem más, mint

szégyentelenül őszinte

könyörgés a volt-férj

felé. Az It’s All Your Fault

(Minden a te hibád) pedig a címhez

hűen színtiszta ujjal mutogatás

és szemrehányás. Kedvencem a

lemezről a jó rock zenét

idéző, aerosmithes hatású

Mean (Hitvány), amelyben az

énekeső azon tűnődik,

hogyan juthattak idáig Harttal,

hogyan válhattak ilyen undokokká

egymással. Másik nagy kedvencem

még az I Don’t Believe You (Nem

hiszek neked), ami megint csak támadás a

volt-férj ellen. Ebben a dalban

lágy gitár és borzongató

cselló hangok közepette arról

énekel Pink, hogy nem hisz

Hartnak, amikor azt mondja, már nem szereti

őt.

A zene mindig is az önkifejezés

egyik eszköze volt. Amikor idegen hatalmak

nyomták el az emberiséget, a muzsikusok

rímbe foglalva és dallamba csomagolva

foglaltak állást a hatalommal szemben. A

nagy eszmék hirdetése mellett viszont

arra is tökéletesen alkalmas a

zene, hogy az ember kiírja

magából a saját

fájdalmát, gyászát,

örömét, hogy megénekelje

és megőrizze életének

jelentősebb fordulatait. Pink

valószínűleg ezt tette a

Funhouse-szal, én pedig

köszönöm neki, hogy nem tartotta

magában az érzéseit. Jóval

szegényebb lenne a zenei világ, ha csak a

naplójába írta le volna mindezt.

- Hadas Bianka -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!