Magyarország

2010.10.07. 17:34

VÖRÖSISZAP - Az MSZP részletes tájékoztatást kér a belügyminisztertől

<p>Az MSZP elnöke levélben kért tájékoztatást az ellenzéki pártok számára a belügyminisztertől a vörösiszap áradat utáni munkálatokról - mondta csütörtökön Mesterházy Attila.</p>

A legfontosabb az emberi élet védelme, majd a kármentés, végül a felelősök felelősségre vonása következik - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke hozzátette: javasolják a parlament Fenntartható fejlődés bizottságának összehívását és környezetvédelmi szakemberek meghallgatását arról, hogy a valaha élhetővé válik-e a szennyeződött térség. A szocialisták a Fogyasztóvédelmi bizottság összehívását is kezdeményezik, a hasonló esetek biztosítási hátterének rendezése érdekében.

Mesterházy Attila minden segítséget felajánlott a kormánynak a kármentéshez, ám javasolta, hogy fogadják el az uniós segítséget is. Az MSZP elnöke szerint kerülni kell a pánikkeltést, a kormányfő és a belügyminiszter nyilatkozatait pedig megnyugtatónak nevezte. Az ellenzéki politikus ugyanakkor bírálta Illés Zoltán, környezetvédelmi államtitkárt korábbi, meggondolatlan nyilatkozatai miatt. Mesterházy Attila szerint az államtitkárnak fel kellene ajánlania lemondását.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!