Magyarország

2010.10.07. 18:29

VÖRÖSISZAP - Elkezdték a kolontári halastó lecsapolását

<p>Elkezdték lecsapolni a Kolontár melletti halastavat, ha a vízszint lecsökken, az iszapban kutatnak majd tovább az eltűntek után. Hivatalosan még három eltűntet keresnek, két nappal ezelőtt épp a tónál találták meg az egyik asszony holttestét.</p>

Balázs László, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta: a halastavat a lezúduló vörösiszapos víz felduzzasztotta, jelenleg körülbelül 100 ezer négyzetméternyi a felszíne, átlagos mélysége 1-2 méter, de néhol eléri az 5-6 métert is. A víz leengedését engedélyeztetni kellett az országos katasztrófavédelemmel és a vízügyi hatósággal is.

Keresik az eltűnteket

Balázs László hozzátette: a szakemberek végül úgy döntöttek, egy markolóval kiszélesítik a tó természetes kifolyását, hogy annak vízszintje egy-két nap alatt lecsökkenjen. Az emberek keresését ez után lehet majd megkezdeni: gyalog kell majd az iszapos talajon végigmenni, és botokkal kutatni az esetleges holttestek után.

A kutatómentők közvetlenül a katasztrófa után érkeztek a helyszínre, először az összedőlt és romos házakat vizsgálták át. Ők találták meg a 14 hónapos kislány holttestét is. Valószínűleg még napokig maradnak és keresik az eltűnteket.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!