Magyarország

2011.01.16. 13:37

TRAGÉDIA A WEST BALKÁNBAN - Orbán Viktor a belügyminisztertől vár lépéseket

<p>Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök arra utasította a belügyminisztert, hogy tegyen intézkedéseket azért, hogy a szombat éjjel, a West Balkánban történtekhez hasonló tragédiák a jövőben ne fordulhassanak elő. Az ehhez szükséges lépésekről pedig folyamatos tájékoztatást kér Pintér Sándortól - közölte a Független Hírügynökséggel a kormányfő szóvivője.</p>

Szijjártó Péter azt is kiemeli, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a maga és a kormány nevében részvétét fejezi ki a családoknak a három fiatal tragédiája miatt.

Sombaton este 11 óra után Budapesten, a Nyugati tér egyik szórakozóhelyén a több ezres tömegben három fiatal lány életét vesztette. Egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mi történt, úgy tudni, hogy valamiért pánik tört ki, a három lány valószínűleg a menekülés közben került a földre, ahol a tömeg eltaposta őket.

A mentők szerint nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ezért haltak meg a fiatalok. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: voltak ugyan sérüléseik, de nem akar feltételezésekbe bocsátkozni haláluk pontos okáról. Azt majd csak az igazságügyi orvosszakértői vélemény elkészülte után lehet majd tudni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap hajnali közleménye szerint vizsgálják a szervezők felelősségét is.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!