Magyarország

2013.04.18. 17:40

Stadler-üzemavató Szolnokon - Új csarnokokkal és tevékenységgel bővült a gyár

Szolnok, 2013. április 18., csütörtök (MTI) – A Stadler Rail Csoport jelentős gyártókapacitás- és dolgozói létszám növelő fejlesztést valósított meg Szolnokon, új tevékenységként a forgóvázjavító központot is ide telepítik - jelentette be Peter Spuhler, a cég tulajdonos-vezérigazgatója csütörtökön Szolnokon, az új üzemrészek avatásán.

Szolnok, 2013. április 18., csütörtök (MTI) – A Stadler Rail Csoport jelentős gyártókapacitás- és dolgozói létszám növelő fejlesztést valósított meg Szolnokon, új tevékenységként a forgóvázjavító központot is ide telepítik - jelentette be Peter Spuhler, a cég tulajdonos-vezérigazgatója csütörtökön Szolnokon, az új üzemrészek avatásán.

Az avató ünnepségen, amelyen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is, Peter Spuhler elmondta, hogy a beruházás négymilliárd forintból mindössze öt hónap alatt valósult meg. Ezzel a Stadler immár 13 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, a mostani bővítés a hazai dolgozói létszám legalább kétszáz fős növelésével jár.

Ezzel Magyarország Svájcot és Németországot követően a Stadler csoport harmadik legnagyobb divíziójává válik, ahol jelenleg több mint 400 szakembert foglalkoztatnak.

A fejlesztés során a forgóváz-javítás feltételeit is megteremtették Szolnokon. Peter Spuhler elmondta: a már tesztüzemben működő karbantartó központ olyan vasúti járművek forgóvázának karbantartását végzi majd, amelyeknél ezt a feladatot eredetileg nem a gyártó, illetve az üzemeltető látja el. Így Szolnokra kerülnek a MÁV mellett osztrák, cseh, olasz, svájci és lengyel vasúttársaságok járműveinek forgóvázai is.

Peter Spuhler aláhúzta: a cégcsoport szolnoki telephelyének harmadik fejlesztési lépcsője a vasúti járművek teljes végösszeszerelését is lehetővé tette. A cég vizsgálja a belföldi vonalakra szánt járművek végösszeszerelésének lehetőségét.

A tulajdonos-vezérigazgató rámutatott: míg 2009-ben 40 darab kocsiszekrény készült Szolnokon, addig az idén ennek tízszeresét gyártják a hazai megrendelések mellett német, fehérorosz, észt és lengyel piacokra, mintegy 400 beszállító vállalkozás versenyképességét is segítve ezzel. Jövőre pedig a tervek szerint legalább félezer kocsiszekrény készülhet Szolnokon.

Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök és Peter Spuhler leleplezte a GYSEV Zrt. részére elkészített vasúti kocsiszekrényt is, az elsőt a megrendelt négyből, ami az év végén áll forgalomba.

Emellett a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. közös megrendelésére 48 alacsonypadlós villamos motorvonatot szállít a Stadler Bussnang AG 2015. szeptember 30-ig. Ez a megrendelés 2014-ben várhatóan szinte teljes egészében leköti majd a cégcsoport szolnoki üzemének kapacitását.

A Stadler Rail Csoport három leányvállalatán keresztül 2005 óta van jelen Magyarországon. Pusztaszabolcson Európa egyik legkorszerűbb és leghatékonyabb vasútijármű-karbantartó bázisát hozta létre, míg Szolnokon egy, a legmodernebb technológiával felszerelt gyárat alapított alumínium vasúti kocsiszekrények gyártására.

A Stadler svájci, németországi, magyarországi, lengyelországi, csehországi, olaszországi, amerikai és algériai üzemeiben összesen több mint 5000 munkavállalót foglalkoztat. Konszolidált árbevétele 2012-ben elérte az 2,2 milliárd svájci frankot, míg erre az évre 2,3 milliárd svájci frank forgalommal számolnak. A munkavállalók száma, az értékesítés volumene, és az árbevétel is folyamatosan emelkedett az elmúlt években.

A cégcsoporttal a magyar kormány stratégiai együttműködési megállapodást kötött tavaly decemberben.

- MTI-  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!