Magyarország

2013.05.14. 14:23

Pénzügyi intézkedések - Az NGM közzétette a fejezeti zárolások összetételét

Budapest, 2013. május 14., kedd (MTI) - A Nemzetgazdasági Minisztérium közzétette, hogy a költségvetési szerveket és szakmai fejezeteket érintően milyen leosztásban hajtja végre a pénteken bejelentett, összesen 68,9 milliárd forintos, idei évre vonatkozó zárolást.

Budapest, 2013. május 14., kedd (MTI) - A Nemzetgazdasági Minisztérium közzétette, hogy a költségvetési szerveket és szakmai fejezeteket érintően milyen leosztásban hajtja végre a pénteken bejelentett, összesen 68,9 milliárd forintos, idei évre vonatkozó zárolást.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat szerint névlegesen a legnagyobb zárolás az Emberi Erőforrás Minisztériumát (17,25 milliárd forint), a Vidékfejlesztési Minisztériumot (11,88 milliárd forint), a Belügyminisztériumot (8,72 milliárd forint), illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot (8,29 milliárd forint) érinti.

A minisztériumok közül a - módosított - költségvetési törvényben szereplő idei fejezeti főszámok szerint a legnagyobb arányban zárolásra a Vidékfejlesztési Minisztériumnál (6,15 százalék), a Nemzetgazdasági Minisztériumnál (4,93 százalék), a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál (3,86 százalék), illetve a Miniszterelnökségnél (3,62 százalék) kell számítani.

Árnyalja ezt ugyanakkor, hogy az egyes tárcák más-más arányban fedezik kiadásaikat költségvetési támogatásból, illetve saját bevételből.

A tárcáknak május 17-ig kell jóváhagyásra megküldeniük a nemzetgazdasági miniszternek zárolási, illetve adott esetben előirányzat-csökkentési terveiket, és május 24-ig kell ezeket a terveket bejelenteniük a Magyar Államkincstárnak.

A kormányrendelet értelmében az elrendelt zárolási, illetve csökkentési kötelezettség fejezetek közötti nullszaldós átrendezésére, valamint a zárolási kötelezettség részbeni, saját bevétel-befizetéssel történő kiváltására a fejezetet irányító szervek vezetőinek kezdeményezésére, a nemzetgazdasági miniszter engedélyével van lehetőség.

A kormány az állami vagyonnal kapcsolatos fejezetek esetében 2 milliárd forintos zárolást rendelt el. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos kiadások esetében 1 milliárd forint csökkentést, a Nemzeti Foglalkoztatási Alap egyenlegének esetében 6 milliárd forint, a Nemzeti Kulturális Alap esetében 1 milliárd forint, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapnál 5 milliárd forint, a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapnál 2 milliárd forint, a Bethlen Gábor Alapítványnál 500 millió forint, a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapnál 1 millió forintos egyenlegjavítást ír elő.

Ezen kívül, a kormányrendelet értelmében a nemzetgazdasági miniszternek a költségvetési törvényhez olyan módosítást kell beterjesztenie, amely lehetővé teszi az Országgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó előirányzatoknál 5 milliárd forintnyi tartalék képzését, továbbá, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 1,5 milliárd forintnyi költségvetési befizetést teljesítsen.

A Nemzetgazdasági Miniszternek a bejelentett, összesen 92,901 milliárd forintnyi intézkedést tovább kell vinnie a jövő évi költségvetés tervezésekor.

A 2014. évi költségvetés érintően, ezen kívül, a tárcavezetőknek 60 milliárd forint összegben kell javaslatot tenniük az államháztartási egyenleg javítására, a költségvetésből finanszírozott beruházások és felújítások felülvizsgálatával.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!