Nagyvilág

2010.07.08. 21:13

Nem találják a Delaware folyóba esett két magyart

<p>Az amerikai parti őrség csütörtökön is nagy erőkkel kereste a Delaware folyóba zuhant két magyar diákot. A 16 éves lány és a 20 éves fiú szerdán tűnt el, amikor egy kétéltű busz először kigyulladt szerdán, majd egy uszálynak ütközött és elsüllyedt.</p>

37-en voltak a városnéző járművön, köztük a magyar diákok és két kísérőjük. A többi utas gond nélkül kijutott a vízből. A New York Times című lap részletes tudósítása szerint a folyóban eddig hiába keresték a két diákot. Az újság megjegyzi, a mentési akció sikerébe vetett remények lassan kihunyóban vannak.

A folyó vize rendkívül zavaros, a búvárok szerint mindössze pár centi a látótávolság. A fiatalokat szonárral is keresték- eddig hiába. A baleset helyszínére egy fehér bóját erősítettek, hogy tudják hova süllyedt el a kétéltű busz. A roncsba egyébként nem jutottak be a búvárok. A baleset után a kétéltű buszt üzemeltető cég azonnal leállította a más városokban is működő hasonló járműveit. A vállalat honlapján az áll, hogy együttéreznek az utasokkal. A szerencsétlenség kivizsgálására a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal 10 munkatársa érkezett Philadelphiába.

A hatóságok azt is vizsgálják a baleset körülményeit

Az egyik szemtanú beszámolója szerint a partról csak annyi látszott, hogy a busz rendkívül közel került az uszályhoz, majd egyszer csak eltűnt a víz felszínéről. Pár másodperc múlva pedig előbukkantak a mentőmellényes utasok mintegy 200 méterre a folyóparttól. A kikötőből pedig elindultak a vízirendőrség csónakjai is menteni. Michael A. Nutter Philadelphia polgármestere azt mondta: nagyon komoly a helyzet és mindent megtesznek azért, hogy a végére járjanak a balesetnek.

A hatóságok azt is vizsgálják, hogy küldött-e vészjeleket, vagy kért-e segítséget a kétéltű busz, amikor kigyulladt. Azt is meg kell nézni, hogy az uszályról egyáltalán látható volt-e a turistákat szállító jármű. Előfordulhat ugyanis, hogy a vontatóhajóról észre sem vették a kétéltűt. Az uszály egyébként városi tulajdonban van. A cég szerint mivel rakománya is volt, így biztos nem úszott gyorsan a folyón.

- Független Hírügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!