Nagyvilág

2012.10.04. 16:00

ET-szakértők: továbbra is riasztó mértékű az emberkereskedelem

Brüsszel, 2012. október 4., csütörtök (MTI) - Továbbra is riasztó méreteket ölt Európában az emberkereskedelem - állapította meg csütörtökön Brüsszelben ismertetett idei jelentésében az Európa Tanács (ET) e kérdéssel foglalkozó szakértői csoportja (angol rövidítéssel: GRETA).

Brüsszel, 2012. október 4., csütörtök (MTI) - Továbbra is riasztó méreteket ölt Európában az emberkereskedelem - állapította meg csütörtökön Brüsszelben ismertetett idei jelentésében az Európa Tanács (ET) e kérdéssel foglalkozó szakértői csoportja (angol rövidítéssel: GRETA).

A tanulmány szerint a szabadpiaci gazdaságban az emberi lények könnyű célpontjai a kizsákmányolásnak. Az emberkereskedők "nyersanyagnak" tekintik a nőket, férfiakat, illetve gyermekeket, és abból indulnak ki, hogy a gazdasági helyzet, illetve az érintett állítólagos "beleegyezése" igazolja a kizsákmányolást.

A GRETA a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) idén júniusban közzétett becsléseire támaszkodott, miszerint szerte a világban 21 millióra tehető az emberkereskedők által kizsákmányoltak száma, és közülük 880 ezren az Európai Unióban esnek áldozatul a bűnözőknek.

Az ET-szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy az emberkereskedelem elleni küzdelem során a fő figyelem többnyire a szexuális kizsákmányolás visszaszorítására irányul, így az egyéb célú emberkereskedelem veszélyességét nem mindig ismerik fel kellőképpen. Számos országban - olvasható a dokumentumban - túl szűken határozzák meg az emberkereskedelem áldozatának fogalmát. Az is probléma a GRETA szerint, hogy átfogó társadalmi megközelítés helyett több országban kizárólag a bűnüldöző szervek, illetve a bevándorlásügyi hatóságok járnak el emberkereskedelemmel kapcsolatos kérdésekben.

A probléma valós mélységeinek tudatosítását szintén nehezíti, hogy néhány ET-országban csak az olyan eseteket tartja számon a statisztika, amikor az áldozat hajlandó közreműködni a büntetőeljárásban. Ezekben az országokban a jelenség dokumentált esetei minden bizonnyal csak a jéghegy csúcsát jelentik - vélekedett jelentésében a GRETA.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!