2013.03.07. 13:54
FT: a brit kormány gazdaságélénkítő szerepet adna a jegybanknak
London, 2013. március 7., csütörtök (MTI) - A szigorú inflációkövetésről a gazdaságélénkítésre helyezné át a brit kormány a Bank of England feladatkörének hangsúlyát a jegybank élén nyáron esedékes vezetőváltás után - írta a csütörtöki Financial Times.
London, 2013. március 7., csütörtök (MTI) - A szigorú inflációkövetésről a gazdaságélénkítésre helyezné át a brit kormány a Bank of England feladatkörének hangsúlyát a jegybank élén nyáron esedékes vezetőváltás után - írta a csütörtöki Financial Times.
A londoni gazdasági napilap értesülései szerint George Osborne pénzügyminiszter a következő pénzügyi év március 20-án beterjesztendő költségvetési tervezetében hirdeti majd meg az új irányvonalat, amelynek lényege a költségvetési konzervativizmus fenntartása mellett a "monetáris aktivizmus" lesz, vagyis az, hogy a kormány a jegybanki pénzügypolitikát kívánja használni a gazdasági növekedés beindítására.
A Financial Times forrásai szerint a brit pénzügyminisztérium illetékesei - akiket "frusztrált" a jegybank eddigi vezetésének hajthatatlansága - már tárgyalják a Bank of England feladatkörének módosítását célzó javaslatokat.
A brit jegybank számára a kormány írja elő a követendő inflációs célt - ez jelenleg 2 százalék éves szinten -, és ezt a feladatot a mindenkori pénzügyminiszter a költségvetési tervezetek beterjesztésével egy időben minden évben megújítja. A Financial Times szerint azonban a kormány ezúttal azt szeretné, ha a Bank of England "újragondolná" a monetáris politika lehetőségeit, tekintettel arra, hogy a költségvetési mozgástér korlátozott.
A lap forrásai szerint a lehetőségek között szerepel egyebek mellett az, hogy a Bank of Englandet - az amerikai Federal Reserve-hez hasonlóan - kettős, foglalkoztatási és inflációkövető mandátummal ruházzák fel, sőt az is, hogy a jegybanki feladatkört az inflációkövetésről átállítják a reálgazdaságba juttatandó likviditási célkövetésre.
Júliusban váltás lesz a Bank of England élén: a kormányzói tisztséget Mark Carney, a kanadai központi bank jelenlegi vezetője veszi át Sir Mervyn Kingtől. A londoni elemzői közösségen belül már Carney korábbi nyilatkozatai alapján felmerültek olyan jóslatok, hogy az új kormányzó nyári beiktatása után a Bank of England monetáris politikájának hangsúlya áttolódhat az inflációkövetésről a gazdasági növekedés ösztönzésére, tekintettel a brit gazdaságot visszatérően sújtó recesszióra.
A tavalyi negyedik negyedévben a brit hazai össztermék (GDP) 0,3 százalékkal csökkent negyedéves összevetésben. A visszaesés sokkal meredekebb volt a vártnál, mivel az előzetes elemzői konszenzus 0,1 százalékos GDP-mínuszt valószínűsített a tavalyi utolsó három hónapra.
Elemzői vélemények szerint ezek után megvan a kockázata annak, hogy az utóbbi öt év két hosszú recessziós időszakát most egy újabb követi, vagyis a brit gazdaság hármas mélypontú recesszióba kerülhet.
- MTI -