Nagyvilág

2013.03.05. 13:37

IDC: a mobiltelefon eladások több mint fele okostelefon lesz az idén

Framingham, 2013. március 5., kedd (MTI) - Az idén lépi túl első alkalommal éves bázison az okostelefonok értékesítési száma a hagyományos mobiltelefonokét - írja az International Data Corporation (IDC) informatikai piackutató vállalat tanulmánya.

Framingham, 2013. március 5., kedd (MTI) - Az idén lépi túl első alkalommal éves bázison az okostelefonok értékesítési száma a hagyományos mobiltelefonokét - írja az International Data Corporation (IDC) informatikai piackutató vállalat tanulmánya.

Az IDC számításai szerint az idén 918,6 millió okostelefont értékesítenek a világpiacon, ami a teljes mobiltelefon forgalomnak 50,1 százalékát teszi majd ki. Az okostelefonok eladási száma 2017-re 1,5 milliárdra, részesedésük pedig a teljes mobiltelefon piaci forgalomból kétharmadra emelkedik.

Az okostelefon értékesítések jelenleg a fejlett országok keresletére támaszkodnak, a súlypont azonban az elkövetkező években fokozatosan áttolódik a telítetlen piacokkal és erőteljesebb növekedési dinamikával rendelkező fejlődő térségekre. Az értékesítés egyre nagyobb részét a kínai, brazíliai és indiai eladások teszik majd ki.

A 2017-ig terjedő időtávban Kína marad a világ legnagyobb okostelefon piaca, előnyét azonban fokozatosan lefaragják a több mint duplájára növő brazil és a közel ötszörösére duzzadó indiai eladások.

A kínai okostelefon eladások a 2013-as 301,2 millióról 2017-re 457,9 millióra emelkednek, az ország világpiaci részesedése azonban a 2013-as 32,8 százalékról 30,2 százalékra csökken.

Brazíliában 2013-ban 28,9 millió okostelefont értékesítenek, ami 3,1 százalékos világpiaci részesedésnek felel majd meg. 2017-ben Brazíliában már 66,3 milliós értékesítésre lehet számítani, 129,4 százalékkal többre mint az idén.

Indiában az idén 27,8 millió okostelefont értékesítenek majd, a világpiaci forgalom 3,0 százalékát. 2017-ben pedig már az ideinél 459,7 százalékkal többet, 155,6 millió darabot, ami a világpiaci forgalom 10,3 százalékának felel majd meg.

Az Egyesült Államokban az idén 137,5 millió okostelefont adnak el, a világpiaci forgalom 15,0 százalékát. 2017-ben 183 milliós eladásra lehet számítani az Egyesült Államokban, ami az ideinél alacsonyabb, 12,1 százalékos világpiaci részesedésnek felel majd meg.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!