Nagyvilág

2018.12.05. 14:13

A calabriai maffia kilencven feltételezett tagját vették őrizetbe Európában és Dél-Amerikában

Brüsszel/Hága - Az olasz maffia calabriai ága, a hírhedt Ndrangheta kilencven feltételezett tagját vették őrizetbe összehangolt műveletek keretében Európában és Dél-Amerikában - jelentette be szerdán az Európai Unió igazságügyi koordinációs szerve (Eurojust).

A hágai székhelyű szervezet tájékoztatása szerint a Pollino fedőnevű, 2016-ban indított akció keretében Belgiumban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban, illetve több dél-amerikai államban is házkutatásokat tartottak, rajtaütéseket hajtottak végre.

Fred Westerbeke holland főügyész elmondta, hogy a rendőrök mintegy kétmillió eurót és nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le.

Az őrizetbe vetteket egyebek mellett bűnszervezetben való részvétellel, drogcsempészettel, pénzmosással, megvesztegetéssel, valamint erőszakos bűncselekményekkel gyanúsítják.

A németországi rajtaütésekben a szövetségi bűnügyi hivatal 240 munkatársát és a rendőrség 200 emberét, köztük terrorelhárító egységeket mozgósítottak, munkájukat az érintett tartományok több száz rendőre támogatja.

Sajtóhírek szerint az eljárás összefügg két klán, a Pelle-Vottari és a Nirta-Strangio viszályával, amelynek részeként 2007-ben agyonlőttek hat olasz állampolgárt az észak-rajna-vesztfáliai Duisburgban.

A Ndrangheta az utóbbi években Olaszország legerősebb bűnszervezete lett, meghatározó szerepe van a nemzetközi kokainkereskedelemben.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!