energiabiztonság

2019.12.22. 12:41

Öt cég közül kerülhet ki a második bolgár atomerőmű kivitelezője

Öten maradtak a második bolgár atomerőmű építésével kapcsolatban kiírt pályázat szűkített listáján – jelentette be a bolgár pénzügyminiszter.

Temenuzska Petkova azt mondta, hogy a listán ott van az amerikai General Electric (GE), a francia EDF leánycége, a Framatome, az orosz Roszatom, a dél-koreai Korea Hydro and Nuclear Power Co (KHNP), továbbá a Kínai Nemzeti Atomenergetikai Társaság (CNNC). A Rosatom, a KHNP és a CNNC mint befektető szerepel a listán, a Framatome és a GE pedig beszállítóként.

A kiírás szerint a szűkített listán szereplők április végéig adhatnak végső árajánlatot.

A bolgár kormány 2020 május 22-éig hirdeti ki a győzteseket, és a 10 milliárd euróra tervezett belenei atomerőmű építése akár már 2020-ban elkezdődhet.

A bolgár parlament tavaly júniusban feltételekkel ugyan, de engedélyezte, hogy a kormány újraindítsa a kétezer megawatt teljesítményre tervezett belenei atomerőmű építésének 2012-ben befagyasztott projektjét.

Bulgáriában egyetlen atomerőmű üzemel. A Duna mellett fekvő kozloduji erőműben két, egyenként ezer megawatt teljesítményű szovjet gyártmányú reaktor működik, és ezek Bulgária áramtermelésének 33 százalékát adják.

Bulgária 2005-ben hirdetett tendert a Duna parti Belene városba tervezett atomerőműre. A nyertes cég, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern atomerőmű-építő vállalata, az Atomsztrojekszport a 2008 januárjában aláírt kivitelezési szerződés értelmében két, egyenként 1000 megawatt teljesítményű harmadik generációs reaktorral szerelte volna fel a létesítményt. A bolgár kormány 2012-ben azonban befagyasztotta a beruházást, mert nem tudott megállapodni az orosz féllel a kivitelezés költségéről, és nem sikerült nyugati befektetőt találni. A zátonyra futott ügylet nyomán Bulgária 601 millió euró kártérítést fizetett a Roszatomnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!