Krimi

2022.10.07. 11:38

A tragédia óta először szólalt meg a pozsonyi gázoló

Ügyvédje tolmácsolta a több halálos áldozatot követelő pozsonyi tragédia elkövetőjét.

Forrás: Bors

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, hétfőn hajnalban egy nagy sebességgel száguldó kocsi csapódott egy pozsonyi buszmegállóba, ezzel öt ember halálát okozva, tízen pedig megsérültek. 

Az áldozatok mind egyetemisták voltak: közöttük egy szaktársként tanuló szerelmespár, egy 21 éves női és egy férfi hallgató, emellett egy magyar diák, H. Richárd.

Mint kiderült, az autót a 60 éves Dušan Dědeček, a Szlovák Siketlimpiai Bizottság főtitkára vezette, aki mellett 36 éves, szintén ittas fia ült. Az eset után a férfit 

a kiérkező rendőrök és mentősök megszondáztatták, az eredmény pedig döbbenetes volt: a sofőrnél 1,96-os véralkoholszintet mértek

A gázoló a tragédia után most először hallatott magáról ügyvédjén keresztül.

Az ügyfelem beismerte tettét, és nagyon sajnálja. Tisztában van a következményekkel, amelyeket okozott – mondta Dušan Dědeček ügyvédje, Jiří Kučera. Hozzátette, hogy a vasárnap öt személy életét kioltó sporttisztviselő lemondott posztjáról 

– írja az ujszo.com nyomán a Bors.

 Egyenes életet élt, fogyatékkal élő sportolókról gondoskodott, edzőként is tevékenykedett – mondta Kučera azzal, hogy megbocsáthatatlan dolgot tett, amivel ügyfele tisztában van, és amivel meg kell birkóznia.

Sajnálja a fiatalokat, akiket megölt, a családokat, akiket bántott. Nagyon megbánta tettét

– hangsúlyozta.

Kučera hozzátette, hogy ügyfelének vasárnap tollaslabdázókkal kellett volna fotózkodnia.

– Eredetileg más feladata volt, de neki kellett mennie. Nem kérdeztem, hogy miért ivott aznap délután – mondta. 

Az ügyvéd a bűncselekmény minősítésével kapcsolatban, amely szerint a gázoló életfogytig tartó büntetést is kaphat, nem nyilatkozott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!