balhé

2020.09.14. 09:30

Botrány a PSG-meccsen: visszatért Neymar, kiállították (videó)

Öt kiállítást hozott a francia labdarúgó-bajnokság Paris SG-Olympique Marseille rangadója, amely után Neymar rasszizmussal vádolta meg az ellenfél egyik játékosát.

A brazil szupersztár koronavírus-fertőzése miatt csak pénteken állt újra edzésbe. A vasárnapi találkozón – 1-0-s vendég vezetésnél – a hosszabbításban egymásnak ugrottak a két csapat játékosai egy szabálytalanság után. A tülekedésben Neymar a tarkóján megütötte a spanyol Alvaro Gonzalezt, ezért piros lapot kapott.

A pályáról levonulva többször azt mondta a bírónak: „Rasszizmus nem!” – miközben Alvaróra mutatott.

A meccs után a Twitteren azt írta,

sajnálja, hogy nem az arcába ütött Alvarónak, aki szerinte az egész mérkőzésen provokálta.

Neymar már az első félidőben szólt a játékvezetőnek arról, hogy Gonzalez rasszista megjegyzéseket tesz rá.

Thomas Tuchel, a PSG német vezetőedzője a találkozó utáni sajtótájékoztatón kitért rá, Neymar azt mondta neki, rasszista inzultusról volt szó, de hozzátette, ő maga nem hallotta, mit mondott az ellenfél.

És akkor nézzük meg, mi történt:

„Neymar egy kicsit ideges volt, remélem, ehhez semmi közünk. És azt, hogy ez nem rondít bele a győzelmünkbe. Nincs helye rasszizmusnak a labdarúgásban, de nem hinném, hogy erről lett volna szó” – nyilatkozott André Villas-Boas, az OM portugál trénere, hozzátéve, hogy „volt egy köpés is Di Maria részéről, de ez egy klasszikus ütközet”.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában