Nyíregyháza hírei

2013.01.24. 07:34

Mit szól hozzá, hogy Vásárosnaményban volt a kormányülés?

Olvasóinkat kérdeztük, mi a vélemény a kormány vásárosnaményi, kihelyezett üléséről.

Olvasóinkat kérdeztük, mi a vélemény a kormány vásárosnaményi, kihelyezett üléséről. 

Miléné Berencsi Julianna szerint nem túl nagy a jelentősége annak, hogy itt tanácskozott a kormány, mint mondja, ettől még nem változik semmi. – Kevés a munkahely, aki tanul, az nem itt képzeli el a jövőjét, és ez visszaüt. Balogh Miklós személyesen mondaná el a problémáját a miniszterelnöknek. – Nagy gond itt is a munkanélküliség. Nem vagyok egyik párt oldalán sem, de az előző kormány idején jobban éltem, mint most. Nem igaz, hogy az emberek nem akarnak dolgozni. Az, hogy Naményban volt a kormányülés, nem más, mint kampányfogás.

 

Juhász Anett előzetesen nem értesült róla, hogy itt ülésezett a kormány, ő a szegénységet látja kardinális problémának. – Kicsit elnyomott régiónak érzem a miénket, remélem az volt a célja a szerdai napnak, hogy valahogyan felhúzzák a megye gazdasági mutatóit. Tóth Zoltán sem tudta, hogy kormánytagok vendégeskedtek a településén. – Én még tanulok, jó lenne, ha iskola után sikerülne egyből elhelyezkednem, és nem kellene a munkanélküliek táborát erősítenem, vagy közmunkára mennem.

Kósa Katalin tudott a kormányülésről, ő is a munkahelyteremtést látja szükségesnek, annak örül, hogy az új Tisza-hídat nemrég átadták. – A közmunka jobb mint a semmi, de az embereknek többre van szükségük. Én szeretek itt élni, de van mit javítani. Dicső Kálmán tájékozott ember, ő úgy gondolja, hogy azért volt itt a kormány, mert szeretnék fellendíteni a régiót. – Az jó, hogy hamarosan jön az autópálya, szeretném azt, ha a kórházunk megmaradna, ugyanis ott dolgozom.

Ezek is érdekelhetik