Nyíregyháza hírei

2013.04.19. 09:16

Időkapszula az alapkőben

Új LEGO gyár épül Nyíregyházán mintegy 60 milliárd forintos beruházás keretében.

Új LEGO gyár épül Nyíregyházán mintegy 60 milliárd forintos beruházás keretében.

13:51: Túl az 1 milliárd eurón

Dán nyelven is jó szerencsét kívánt az építkezésben résztvevőknek. Tom Nørring, a Dán Királyság nagykövete, aki elégedetten nyilatkozott a válságos időkben is fejlődő dán-magyar gazdasági kapcsolatokról. Elmondta: a dán vállalatok jelenléte jó Magyarországnak és jó Dániának. A dán vállalatok eddig már több mint egy milliárd eurót fektettek be a hazánkban, 13-14 ezer munkahelyet létrehozva ezzel. Ez nem is olyan rossz eredmény egy olyan kis országtól, mint Dánia, ahol alig több mint 5 millió ember él – vont mérleget a nagykövet.

Öt célt tűztünk magunk elé, amikor eldöntöttük a gyár építését: a gyár a fenntarthatóság jegyében, zöld-jelleggel fog működni, kiemelten ügyel a biztonságra, minden megoldásában emberközpontúságra törekszik, optimalizálja a tevékenységet, azaz a lehető legmagasabb hatékonysági szinten termel, és természetesen minden az előírt határidőre és költségek tartásával készül el – sorolta a kritériumokat Jesper Hassellund Mikkelsen, a nyíregyházi gyár igazgatója.

Az ünnepségen részt vettek a LEGO legelkötelezettebb rajongói, a gyerekek is. A nyíregyházi általános iskolások a nekik berendezett játszósarokban már fel is építették az új gyárat – saját elképzeléseik szerint. Örömmel fogadták az ígéretet, hogy bő egy év múlva már az új létesítmény látogatóközpontjában folytathatják a játékot.

 


 

12:36: Üzenet az alapkőben

A Kelet-Magyarország pénteki számát dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere helyezte el abban az időkapszulában, amely a LEGO új gyár alapkövébe kerülve üzenetet fogalmaz meg a jövő generációi számára. A polgármester helyi közigazgatási gyakorlatból hozott példával élve úgy fogalmazott: a LEGO az ideiglenes lakcímét állandóra váltotta, miután saját gyárkomplexumot épít a városban.

Elismeréssel szólt arról, hogy a multinacionális vállalat amióta megjelent a megyeszékhelyen, mindig figyelembe vette a város szempontjait és érdekeit, és mára elmondható: otthon érzi magát itt, de ugyanígy a város és a lakói is magukénak érzik a dán céget. Sok közös, jelentős részben gyermekeknek és családoknak szóló programot szervezett már a város és a gyár. Ugyanilyen jelentőséggel bír az is, ahogy a LEGO bekapcsolódott a helyi képzési rendszerbe, szakembert és technológiát bocsátva rendelkezésre ahhoz, hogy a jövő szakemberei a lehető legjobb felkészültséggel kerüljenek majd ki az iskolapadból.

A LEGO Csoport tartósan épít a magyarországi gyártókapacitásra, s az új létesítmény valóban a jövő gyára lesz, amely olyan szempontokra is kiemelten ügyel, mint az energiatakarékosság, a hulladék újrahasznosítása, takarékoskodás a vízzel és a CO2 kibocsátás mérséklése – tájékoztatott erről Bali Padda ügyvezető alelnök.

A fejlesztés világosan jelzi a LEGO elkötelezettségét. A gyárkomplexum 100 hektáron helyezkedik el, a gyártórészleg területe eléri a 122.000 négyzetmétert. A páratlan kapacitást 768 fröccsöntőgép biztosítja majd, a logisztikai műveletekhez 80.000 raklapnyi összterületű raktár készül. Az új gyártóbázissal 250 új munkahelyet teremtenek, így a LEGO Manufacturing Kft. jövőre már mintegy 1500, döntően a megyéből illetve a régióból érkező alkalmazott munkaadója lesz. A terület előkészítése 2013 februárjában kezdődött, a gyártás a tervek szerint 2014 első félévétől fokozatosan indul majd el.

 


 

10:09: A magyar munkaerő megbízható és versenyképes

Fontosak a beruházás számai: a befektetett pénz nagyságrendje, az új munkahelyek teremtése, az épülő gyár alapterülete, de egy ilyen nagy vállalkozásban mégis a legfontosabb a munkában megtestesülő hivatás és küldetés. Az, hogy minden dolgozó érezze: munkájával a világ jó dolgaihoz járul hozzá, értéket teremt – közelítette meg egy másik oldalról a LEGO beruházását Orbán Viktor miniszterelnök.

A LEGO Csoport és az itt dolgozók pedig – fejtette ki a kormányfő - a világ jó dolgaihoz járulnak hozzá: olyan játékot adnak a gyerekeinknek, amely gondolkodásra késztetve ösztönöz építésre, és amely a gyerek és a szülő együtt eltöltött idejét gyarapítja. A cég termékeinek varázsa abban rejlik, hogy panelelemekből lehet saját elképzeléseinket megvalósítani. A LEGO alapítója és a játék feltalálója sajátos történelmet írt, ehhez kellett a sajátos gondolkodása, szemlélete. Ezt a magyarok különösen értékelik és megbecsülik, hiszen maguk is ilyen jellemvonásokkal bírnak, erre a történelemből rengeteg példa említhető.

A miniszterelnök arról is beszélt: az egész országnak önbizalmat adhat ez a beruházás, hiszen jelzi, a magyar munkaerő megbízható, versenyképes. A LEGO gyárépítése bizonyíték arra is, hogy Magyarország jobban teljesít, és megerősítést ad abban, hogy 2010-ben új utakra lépve, új megoldásokat választva jó irányba indult el.

 


 

9:10: Új gyárkomplexumot épít 200 millió eurós, vagyis mintegy 60 milliárd forintos beruházás keretében Nyíregyházán a LEGO Csoport. A gyár alapkövét pénteken helyezik el, egy időkapszulával együtt, melyben többek között a Kelet-Magyarország mai száma is emléket állít a mai napnak.

Az ünnepi pillanatok résztvevője Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Bali Padda, a LEGO Csoport alelnöke társaságában köszönti majd a megjelenteket.

A LEGO Manufacturing Kft. 2008 óta nyíregyházi gyárában üzemelteti a globális játékgyártó teljes fröccsöntő kapacitásának ötödét, és itt készül a világ összes DUPLO-kockája. A gyárterület bérleti szerződése 2015-ben lejár, ezért a LEGO Group úgy döntött, Nyíregyháza egy másik részén új, a jelenleginél mintegy háromszor nagyobb gyártóbázist hoz létre. Az építkezés földmunkái néhány hónapja kezdődtek el a város nyugati határában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!