Nyíregyháza hírei

2013.06.06. 13:14

Fogjuk „igába” a szelet!

Nyíregyháza - Egyre több önkormányzat igyekszik felhasználni intézményeiben a megújuló energiaforrásokat.

Nyíregyháza - Egyre több önkormányzat igyekszik felhasználni intézményeiben a megújuló energiaforrásokat.Bár ismerjük a következő fogalmakat, azonban mindennapi életünkben még kevés helyen találkozhatunk velük: szélgenerátor, szélkerék, szélturbina, napelem. Mind nagyobb szerepet kapnak azonban a megújuló energiák a jövőben, így minden bizonnyal egyre több háztartásban, polgármesteri hivatalban és önkormányzati intézményben találkozhatunk majd velük.

Az energiahatékonyság jegyében immár negyedik alkalommal rendezte meg csütörtökön Nyíregyházán az Észak-Alföldi Önkormányzati Energia Napot az ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség. A szervezők célja, hogy a résztvevők – önkormányzatok és különböző szervezetek, vállalkozások képviselői –, olyan információkhoz jussanak, amelyek segítséget nyújtanak a megújuló energiák felhasználásában az energiahatékonyság jegyében. A konferencia egyik kiemelkedő gondolata az volt, hogy az érdeklődők számára az időszerű információk mellett a gyakorlati megvalósításhoz is nyújtsanak segítséget. Így tájékoztatást is hallhattak a résztvevők a már megvalósult projektekről, a hatékonyan működő beruházásokról, a tényleges eredményekről.

Vétek lenne kihagyni

A konferencia sajtótájékoztatóján a rendezvény házigazdája, Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke kiemelte a környezetvédelem fontosságát, amelyhez nagymértékben hozzájárulhatunk a megújuló energiaforrások felhasználásával. A 2014-2020-as évekre vonatkozó megyei fejlesztési koncepcióban is nagy hangsúlyt kapott az energiahatékonyság, a megújuló energiák mind nagyobb térhódítása.

Vámosi Gábor, a konferenciát szervező ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség igazgatója arról szólt, hogy minden évben igyekeznek egy-egy témakörhöz kötni a tanácskozást, így az idén a konferenciát a nemzetközi szél nap programsorozat társrendezvényeként hirdették meg. A Magyar Szélenergia Társasággal összefogva egy előadás is foglalkozott a nemzetközi szélenergia tendenciákkal, a forrásbevonási lehetőségekkel és a külföldön megvalósított gyakorlatokkal. Tájékoztatást adott arról is, hogy az Európai Unió egyre több pályázati forrást fordít a megújuló energiák kiaknázására, felhasználására, s ezek olyan jelentős anyagi támogatások, amelyeket vétek lenne kihagyni.

KM-MML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!