Jegyzet: Palát vagy kenyeret?

Az egyik település megúszta, a mellette lévő nem, van, ahol tető sem maradt, a szomszéd épületnek pedig kutya baja. Vajon min múlik? Senki nem tudhatja, mikor csap le rá a vihar – jöjjön az széllel, jéggel, esővel, erre felkészülni nem lehet. Száraz Ancsa jegyzete.

Ha nem is derült égből, de csütörtökön is lecsapott, és vitte, ami útjába került. Kéményt, tetőt, kerítést. Fákat csavart ki, és amerre járt, fekszik a kukorica, megritkult a krumpli, a napraforgó pedig nem az eget, hanem a földet figyeli. Kész csoda, hogy nem történt még ennél is nagyobb tragédia, bár az, akinek a feje fölül elvitte a tetőt a szél, ezt is nagyon nehezen éli meg. Van, aki a kedvenc fáját siratja, más a hosszú évek munkájával összegyűjtött, törött cserépdarabok között kutat – talán talál néhány épet, ami a helyreállításkor még jól jöhet.

Sok helyen jártunk, sokakkal beszéltünk, láttuk a pusztítás nyomait. Szomorú a földön szétszóródó fészek látványa, a halott gólyák szárnyának mozdulatlansága, a méterekkel arrébb dobott fák elveszített sudársága, de a legszívszorítóbb, amikor az emberek azt kérdezik: miből lesz újra tető a fejük fölött? Palát vegyek vagy kenyeret? – teszi fel a kérdést a középkorú férfi és nem is várja meg a választ: tudja, hogy erre nem lehet mit mondani. Biztosításra nem futja, örül, ha a rezsit kifizeti. A sokat emlegetett 47 ezer forintra azt mondja, nem tud megélni belőle, igaz, ő csak egy közmunkás és nem képviselő, neki talán ezért nem sikerül. Megtakarítása nincs, az égiekben bízik. Abban, hogy ha csütörtökön elbántak vele, még egyszer nem fognak, és egy ideig nem küldenek bajt a fejére. A fólia egy darabig kitart, de egy újabb vihart már nem élne túl. Sem ő, sem a háza.

- Száraz Ancsa -