Búcsú Anconától és az ifjúságtól

Soha ekkora várakozás nem előzött meg színházi előadást Nyíregyházán, mint most! Az Anconai szerelmesek 2 azonban minden előzetes számítást felülmúlt: a siker példátlan.

A Vajda Katalin-Fábri Péter szerzőpáros (örökbecsű) zenés vígjátékának, az Anconai szerelmeseknek a második része legalább olyan kacagtató, „pörgős” és élvezetes, mint az első. Igaz, az eredeti inkább commedia dell’arte-elemeket kamatoztató, a befejezés csipetnyi realitásával fűszerezett mese volt. Az 1949-es budapesti VIT-re történő utalás slusszpoénja adta az alapötletet a folytatáshoz. Így kerülünk az új história szerint hozzávetőlegesen 1989-be. És így lesz a mű búcsú nemcsak Anconától, hanem az egykori ifjúságtól is…

Féktelen játékosság

Most aztán oly módon bonyolódnak össze a (rokoni) szálak, hogy ember legyen a talpán, aki képes követni, ki, mikor, kivel… Mivel azonban komédiáról van szó, végül minden megoldódik. Igaz, az egész egy hajszálnyival – féktelen játékossága, vidámsága ellenére is – mintha rezignáltabb lenne, mint az előzmények világa. Nem véletlenül: a Balaton-parton, 1989 táján a figurák eufórikus hangulatban búcsúznak a Kádár-kortól, ugyanakkor az új világ küszöbére már középkorúként érkeznek. A dialógusok minduntalan visszautalnak a múltra, ám ez a darab már inkább a „második nemzedéké”.

Megismétli a lehetetlent

Az Anconai szerelmesek 2, ha úgy tetszik, „rendszerváltós” mű. Az elhangzó slágerek a tegnapok emblematikus dalai. A fergeteges színpadra állítás (Tasnádi Csaba), az elsöprő erejű táncok (koreográfia: Krámer György), az emlékezetes díszletek (Zeke Edit), a színes jelmezek (Endresz Ágnes) fantasztikus élményben részesítik a nézőket. Tasnádi megismétli a lehetetlent: „überelni” tudja a 2000 decemberi bemutatót. Rendezése gyakran „rájátszik” erre, munkája azonban azok számára is felejthetetlen élmény, akik akkor még nem jártak színházba…

Hinni a mesében

A társulat ismét bizonyította, hogy képes átugrani saját (prózai színházi) árnyékát. Az általam látott főpróbán Schlanger András az idősödő amorózó, Petneházy Attila az ügyefogyott Békés elvtárs, Puskás Tivadar a (most is) pocsék kávét főző Giovanni, Kuthy Patrícia, a törékeny Viktória, Horváth Margit, a hajdani szögedi szépség, Viktória mamája, Mészáros Árpád Zsolt, az ismét dadogó Luigi, Széles Zita, a felesége, Lucia, Gosztola Adél, a még mindig csábító Dorina, illetve Nyomtató Enikő, Horváth Sebestyén Sándor, Kosik Anita és Varga Balázs a fiatalok szerepében komédiázott és énekelt kiválóan. 2000 telén azt írtam: az Anconai szerelmesek „kirándulás egy nem létező világba. Erre azért van szükségünk, hogy elviselhessük a létezőt.” Most úgy vélem, az Anconai 2 a létező világról (is) szól. Azért van szükségünk rá, hogy értékeljük a nem létezőt. Hogy tudjunk hinni a mesében.

- Karádi Zsolt -