Nyíregyháza hírei

2014.04.25. 15:51

MSZP: Megszűnt Nyíregyházán a sajtó- és szólásszabadság

Nyíregyháza - Csütörtökön dr. Kovács Ferenc polgármester szóbeli előterjesztése alapján úgy döntött a nyíregyházi közgyűlés, hogy az MSZP-frakció hívja vissza két nem képviselő, külső bizottsági tagját, Dévényi Józsefet és Aranyosi Gábort, és a következő ülésre tegyen javaslatot az új tagokra.

Nyíregyháza - Csütörtökön dr. Kovács Ferenc polgármester szóbeli előterjesztése alapján úgy döntött a nyíregyházi közgyűlés, hogy az MSZP-frakció hívja vissza két nem képviselő, külső bizottsági tagját, Dévényi Józsefet és Aranyosi Gábort, és a következő ülésre tegyen javaslatot az új tagokra. Ezt azzal indokolta, hogy mindketten részt vettek a kampány során az Ellensúly című kiadvány elkészítésében. Nagy László frakcióvezető pénteken sajtótájékoztatón reagált a határozatra.

– A sajtó- és szólásszabadság megszűnt, csak az és csak úgy jelenhet meg a nyíregyházi médiában, ami megfelel a polgármester úr ízlésvilágának, és számára kedvező. Az MSZP városi elnökeként nem vagyok hajlandó elfogadni a két ember visszahívását, továbbra is őket fogom javasolni a külső bizottsági helyek betöltésére, és a párt több száz tagjától is azt kérem majd, hogy a végső döntést általuk megerősítve terjeszthessem a közgyűlés elé, ahol a következő alkalommal név szerinti szavazást fogok kérni ebben az ügyben.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!