Nyíregyháza hírei

2014.06.26. 07:14

Hepatitis A: egyre több a beteg

Nyíregyháza - Szinte nem telik el úgy esztendő, hogy megyénket elkerüljék a Hepatits A fertőzésekkel kapcsolatos esetek. Tavaly három településünkön járvány alakult ki, az idén pedig egy szaklapban tettek említést Szabolcsról.

Nyíregyháza - Szinte nem telik el úgy esztendő, hogy megyénket elkerüljék a Hepatits A fertőzésekkel kapcsolatos esetek. Tavaly három településünkön járvány alakult ki, az idén pedig egy szaklapban tettek említést Szabolcsról.

A vírus gyorsan terjedhet az óvodákban, iskolákban, nyilvános mosdókban, a tömegközlekedési eszközökön.


Dr. Magyar Veronika: A gyermekek gyakran tünetmentesen fertőződnek.


– A márciusinál harmadával több akut vírushepatitist jelentettek Magyarországon a népegészségügyi intézetek, a megbetegedések kétharmadát hepatitis A vírus okozta – olvasható az Országos Epidemiológiai Központ kiadványa, az Epinfo 21. számában. Mind a havi, mind az év eleje óta nyilvántartásba vett A vírushepatitisek száma meghaladta a korábbi évek azonos időszakát jellemző értékeket, a megbetegedéseket nyolc területen észlelték.

A közép-magyarországi régió mellett Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből jelentették a legtöbb hepatitis A megbetegedést.

Fertőzésgócok

– A betegség okozója a hepatitis A vírus, amely emberi érintkezéssel (piszkos kéz), különösen rossz közműellátottság és zsúfolt lakhatási körülmények között élők, tartózkodók körében terjed – tudtuk meg dr. Magyar Veronika megyei tiszti főorvostól. A megyei egészségügyi szakigazgatási szerv vezetője hozzátette: a fertőzésgócok olyan közösségekben, településrészeken alakulnak ki, ahol adottak a vírus túléléséhez, terjedéséhez megfelelő körülmények (szennyezett környezet, tárgy, kéz), továbbá fertőzésre fogékony (betegséget nem átvészelt, nem oltott) személyek is jelen vannak, továbbá fertőzött étel, ivóvíz, fürdővíz is szerepet játszhat vírus terjedésében.

– A betegségre jellemző, hogy hirtelen, pár napig tartó lázzal, étvágytalansággal, gyengeséggel és hasi fájdalommal kezdődik. Néhány nap elteltével étvágycsökkenés, hányás, a has jobb felső részén fájdalom vagy érzékenység, továbbá sötét színű vizelet, világos színű széklet, sárgaság vagy a szem besárgulása követi – sorolta a tüneteket a megyei tiszti főorvos.

A gyermekek gyakran tünetmentesen fertőződnek, vagy esetükben a megbetegedés enyhe klinikai tünetekkel zajlik. A fertőzés átadásában, terjedésében jelentős szerepe van a hosszú lappangási időnek, amely még klinikai tünetekkel nem jár, ugyanakkor a vírusürítés a széklettel már ezidő alatt megkezdődik. A így ürült vírus különböző közvetítő közegeken keresztül (kéz, étel, víz, fertőzött tárgyak, eszközök), szájon át kerül az emberi szervezetbe.

Járványügyi kivizsgálás

– A tünetmentes fertőzöttek különösen nagy veszélyt jelentenek környezetükre. Ezért fontos a személyi higiéné szabályainak betartása: gyakori kézmosás, kézfertőtlenítés – hangsúlyozta dr. Magyar Veronika és hozzátette: hazánkban mindenki számára elérhető a védőoltás, amely a megelőzés specifikus módja.

– Amennyiben a megbetegedések halmozódása bekövetkezik, akkor a járási hivatalok Járási Népegészségügyi Intézetei végzik a betegek járványügyi kivizsgálását, és a megbetegedettek környezetében a betegség továbbterjedésének megelőzése érdekében szervezik meg a védőoltásokat – tudtuk meg a megyei Kormányhivatal Nép­egészségügyi Szakigazgatási Szervétől.

A háziorvosi szolgálat feladata a lakosság egészségi állapotának folyamatos figyelemmel kísérése és a megfelelő egészségügyi ellátás biztosítása. Az oktatási és nevelési intézmények a népegészségügyi hatóság szakmai útmutatása, irányítása szerint teszik meg a szükséges intézkedéseket.

Enyhe lefolyású betegség

– Mivel a fertőzés leginkább rossz higiénikus körülmények között terjed, így szerencsére nem túl gyakori a megyeszékhelyen a Hepatitis A fertőzés. Legjellemzőbb erre utaló jelek a levertség, gyengeség, hányinger, rosszabb esetben pedig besárgul az illető. Ha enyhébb tünetekkel találkoznak a háziorvosok, az otthoni pihenést és a tisztítókúrát javasolhatják – a családtagoknak is érdemes felvenni az immunerősítő injekciót –, mert szerencsére a Hepatitis A enyhe lefolyású betegség. Laborvizsgálat kell akkor, ha komolyabbak a tünetek, és amennyiben a megfelelő értékekhez viszonyítva súlyos az eltérés, kórházi kezelés szükséges – mondta dr. Kiss Csaba háziorvos.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!