Nyíregyháza hírei

2014.10.13. 08:42

Megkérdeztük: Ön miért tartotta fontosnak, hogy elmenjen szavazni?

– Én mindig elmentem eddig is szavazni, most is azért tettem, hogy mindenkinek jó legyen - említette a 83 éves nyírturai Molnár Mihályné, aki évtizedek óta Kelet-előfizető.

– Én mindig elmentem eddig is szavazni, most is azért tettem, hogy mindenkinek jó legyen - említette a 83 éves nyírturai Molnár Mihályné, aki évtizedek óta Kelet-előfizető.

Kóczé Edina (Rozsály): – Hazafias kötelességemnek éreztem, hogy szavazzak. Még csak 24 éves vagyok, előttem az élet, fontos a számomra, hogy a település fejlődjön, szép legyen. Egyáltalán nem mindegy az itt élők számára, hogy milyen környezetet, szolgáltatásokat nyújt lakóhelyük!

– Négy évente van arra lehetőségünk, hogy éljünk a törvény adta választási jogunkkal, ami azt gondolom, kötelességünk – felelte a nyíregyházi Virág Attila.

–Tizennyolcéves korom óta mindig eljövök szavazni, mert egyrészt „kötelességem”, másrészt nem vagyok elégedett azzal, ami most folyik Leveleken, és tenni akartam ellene – válaszolta Tóth Pál.

– Egy választáson minden szavazat aranyat érhet, ha van egy szimpatikus jelöltünk, akkor támogatni kell! Ezt tanácsoltam minden velem egy idős első szavazónak is – tudtuk meg a szakolyi Zsiros Petrától.

Kiss Zoltánné (Tiszadada): – Fontos, hogy a lakosság ilyenkor megmozduljon, hiszen a többség döntése kihatással lesz a település jövőjére. Én kiálltam az újrainduló polgármesterünk mellett!

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!