Nyíregyháza hírei

2014.10.11. 13:50

Várost üzemeltetnek, vagyont kezelnek

Nyíregyháza - Több mint félmilliárd forintból épültek parkok, játszóterek, járdák, utak.

Nyíregyháza - Több mint félmilliárd forintból épültek parkok, játszóterek, járdák, utak.

Pezseg az élet a megyeszékhelyen: épül a tető a Búza téri szabadpiacon, finisnél tartanak az út-és járdaépítések, tízezerszám ültetik az őszi virágokat a parkokban, új játékok készülnek három játszótéren, és megújult a tekepálya a városi stadionban.

– Őszi nagyüzem; a látványos fejlesztések mellett azonban legalább akkora feladat a megyeszékhely napi fenntartási munkálatainak elvégzése. A cég elsősorban önkormányzati forrásból gazdálkodik, mely szerencsére évről évre növekedett – utal a szükséges anyagi háttér jelentőségére Bocskai Péter, a NyírVV Nonprofit Kft. ügyvezetője.

– Hamarosan befejeződik – készít gyors leltárt az aktuális munkálatokról – a 24 nyíregyházi utca 10 km-es szakaszát érintő útépítési program. Jelenleg a város három helyszínén: a Kert, a Szántó-Kovács János és a Számadó utcákban folynak még építési munkák, 21 nyíregyházi utcában azonban már elkészült az út- és burkolatfelújítás, és leaszfaltoztuk a Blaha Lujza sétányon található 1756 négyzetméteres, valamint a Krúdy Vigadó előtti 1125 négyzetméteres parkolókat is.

Zöldülő város

– A jelentős, nettó 518,5 millió forint értékű fejlesztés ellenére sok még a teendő, és a városvezetés támogatásával ezen minden évben javítani szeretnénk. A gyalogosokról sem feledkeztünk meg: szinte valamennyi városrészben, összesen 74 helyszínen építünk, illetve állítunk helyre járdákat, amennyiben szükséges, felújítjuk a lépcsőket és akadálymentesítjük a feljárókat. A munkák jelentős részével, 61 járdaszakasszal már elkészültünk. A nettó 185 millió forint értékű rekonstrukció előreláthatóan november végére fejeződik be.

– Jelenleg is tart az őszi virágosítás, melynek eredményeként a tavalyi évhez képest több mint 8000-rel több hagymás és kétnyári virág díszíti majd a közterületeket. Évről évre igyekszünk bővíteni a zöldfelületek nagyságát, célunk az intenzívebb zöldfelületek, és az attraktív virágos szigetek kialakítása. Ezzel párhuzamosan cseréljük az elöregedett, tönkrement utcabútorokat is, csak az idei évben nettó 19,5 millió forintot fordítottunk padok, asztalok, kerékpártárolók és hulladékos szelencék beszerzésére.

„Játék nem csak gyerekeknek”

– Valóban az egyik legnagyobb idei sikerünk és örömünk, hogy felállítottuk Magyarország egyik legnagyobb játszóvárát a sóstói Blaha Lujza sétányon. A hattornyú, öt csúszdával felszerelt játék olyan népszerű, hogy hétvégén a gyerekek sorban állnak a feljutásért, pedig egyszerre több mint 130 gyerek játszhat a várban. Ezen kívül négy további helyszínen – a Sarkantyú és az Élet utcákon, a Korányi közben, valamint Felsősimán – is újjáépítjük a játszótereket; 2014-ben csak a játszóterek helyreállítása és fejlesztése nettó 34,5 millió forintba került.

– Több új kondiparkot is kialakítottunk Nyíregyházán, Borbányán az Alma és a Tímár utcákon, Sóstófürdőn a Tölgyes utcán, valamint a Törpe utcán állítottunk fel szabadtéri sporteszközöket. Az új fejlesztésekkel tehát már a város nyolc helyszínén nyílik lehetőség szabadtéri edzésre.

– Remélem, hogy az önkormányzat jövő évi költségvetése is lehetőséget nyújt számunkra az eddigi ütem fenntartására, a városüzemeltetés színvonalának további javítására – tekint előre Bocskai Péter ügyvezető igazgató.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!