Nyíregyháza hírei

2019.05.02. 13:56

A tűtől a repülőig mindent fotózott

Nyíregyháza - Soha el nem múló szerelmekről mesélt a fotóművész, Csutkai Csaba.

Nyíregyháza - Soha el nem múló szerelmekről mesélt a fotóművész, Csutkai Csaba.Megnőtt az egy székre jutó fotográfusok, filmesek, művészek és színházi szakemberek száma kedd este a Bencs villában, ennek „oka” pedig a Többszemközt című műsor vendége, Csutkai Csaba volt. A fotóművészre nagyon sokan voltak kíváncsiak: kollégák, barátok, akik közül többen a kivetített fotókon is felfedezhették magukat.

– Kosaraztam és röplabdáztam, egy ungvári edzőtáborban pedig eladtam valamit, és lett pénzem, amiből filmfelvevő gépet vettem. Hogy miért, azt máig nem tudom megmondani – mesélt a fél évszázaddal ezelőtti kezdetekről Csutkai Csaba, aki filmezett, mielőtt végleg elkötelezte volna magát a fotózás mellett.

Kiváló mentorok

– Nagyon jó mentoraim voltak, sokuknak nemcsak szakmai tanácsokat köszönhetek, de olyan értékrendet is, ami az egész életemet meghatározta. Érdekes, hogy amikor már fotóztam, sokaktól úgy kaptam megrendeléseket, hogy alig ismertek, mégis megbíztak bennem – ezekből a kapcsolatokból nagyon jó barátságok lettek, és ezért nem tudok elég hálás lenni – mondta Csutkai Csaba, aki számára például az a bérház is „maga a film”, ahol felnőtt.

– Meghatározó élmény volt az ott élő érdekes és értékes emberek miatt, ahogy később is, szinte minden életszakaszomban volt legalább egy olyan személyiség, aki inspirált, lehetőséget teremtett, vagy aki révén újabb és újabb kapcsolatok alakultak ki.

Vagy aki miatt otthagyta a Szabolcs Filmstúdiót, és több mint tíz évvel a rendszerváltás előtt – ahogy anno hívták – maszek lett. – Felkértek, hogy Végh Antal egyik könyvéhez készítsek képeket, a fotókért pedig annyi fizetséget adtak, ami akkoriban hatalmas összegnek számított. Az akkori főnököm azt mondta, a pénz nem engem, hanem a film­stúdiót illeti, és ezen annyira összevesztünk, hogy eljöttem.

Dolgoztam egy rövid ideig a Nyírtouristnál, amit azért szerettem, mert a megyéről kellett idegenforgalmi marketingfilmet készíteni, de azóta a saját utamat járom. Egy barátom úgy fogalmazott: a tűtől a repülőig mindent lefényképeztem, és alighanem igaza van. Voltak olyan helyzetek, amelyekben nem tudtam megújulni, és most már úgy gondolom, jó lett volna specializálódni és csak bizonyos témákra koncentrálni, ám hogy így alakult, annak is megvan az eredménye: rengeteg jó emberrel hozott össze a sors.

Elvitte az árvíz

Fontos szakaszt jelentenek az életében a portréfotók – a kivetített képek közül az egyik legmegrendítőbb a Normantas Paulius világhírű fotóművészről készített utolsó felvétel –, amelyek, akárcsak a színházi képek, külön szakmát jelentenek a szakmán belül. – Antall Istvánnal 1996-ban elhatároztuk, hogy albumba gyűjtjük Szabolcs-Szatmár-Bereg megye jeles közéleti személyiségeit, művészeit, tudósait, sportolóit.

Úgy terveztük, hogy ő írja meg az interjúkat, én pedig elkészítem a fotókat. 1999-ben szerettük volna megjelentetni az albumot, de jött az árvíz, és ahogy a megyei közgyűlés akkori elnöke fogalmazott, elvitte a kötetre szánt pénzt.

Csutkai Csabai negyedszázadon át fotózta a Móricz Zsigmond Színház előadásait, és azt mondja, nagy szerencséje volt, hiszen amikor a teátrumnak önálló társulata lett, olyan kiváló fotóművészek jártak Nyíregyházára, mint amilyen például Keleti Éva, akitől rengeteg trükköt ellesett.

– Már napokkal a bemutató előtt itt volt, bement a próbákra, jegyzetelt, hogy tudja, mire kell majd figyelnie, és a fotózáson 24 különböző helyről készített 24 kockát, ami ma, a digitalizáció korában elképzelhetetlen. Én 25 évig minden előadást láttam, minden színészt ismertem, így a színház egy soha nem múló szerelem az életemben – mondta a fotóművész, akinek élete másik soha el nem múló szerelme ott ült az első sorban.

– A feleségemet, Pötyit is a szakmának köszönhetem: egy filmtekercset lobogtatva egész egyszerűen leszólított az utcán, arra kérve, nézzem meg a képeit. Ösztönös fotós, akinek erős az alkotói világa, és akitől rengeteget tanultam. Nagyon sok mindent köszönhetek neki, az életünket az egyikünk tolja, a másikunk pedig húzza.

A véletlen nagy szerepe

– Minden alkotó szeretné elérni, hogy legyen egy ismertetőjegye: az enyém teljesen véletlenül alakult ki. 1976 nyarán a barátainkkal elmentünk Zágrábba egy Rolling Stones-koncertre, ahová a tiltás ellenére be tudtam vinni egy fényképezőgépet, és izgatottságomban még egy tekercs filmet befűztem a gépbe, a képek pedig egymásra exponálódtak.

A színházban ez a Fösvény című előadásnál újra előfordult, a Mensáros Lászlóról így készült fotónak pedig nagy sikere lett. Ezután megpróbáltam tudatosan használni ezt a módszert, és például Avass Attilát Hamletként is ezzel a technikával örökítettem meg.

SZA

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!