caracali gyilkos

2019.08.14. 16:00

Megtalálhatták a román rém másik áldozatának maradványait

Elkészült azoknak a maradványoknak az antropológiai vizsgálata, amelyeket múlt héten találtak a nyomozók a Caracal város melletti erdőben.

Nemrég kiderült, hogy már biztosan nincs életben a Romániában elrabolt, a gyanú szerint nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett 15 éves Alexandra Macesanu. Az igazságügyi orvostani intézet által végzett DNS-vizsgálat ugyanis kimutatta, hogy az ő elszenesedett csontjait találták meg a gyanúsított házában – tájékoztatott a nyomozást irányító szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).

Rendőrök kísérik a 15 éves lány elrablásával és meggyilkolásával vádolt George Dinca román férfit a craiovai bíróságra 2019. július 27-én
Fotó: Bogdan Danescu / MTI/AP

A vádhatóság megkapta a genetikai vizsgálat eredményét, amelyről – törvényes kötelezettségének és a szülők kérésének is megfelelően – először az áldozat családját értesítették.

A DNS-vizsgálat kimutatta, hogy a gyanúsított házából összegyűjtött emberi maradványok egyetlen személytől származnak, azonosításukat pedig a szülők genetikai profilja alapján végezték el.

eközben elkészült azoknak a maradványoknak az antropológiai vizsgálata is, amiket múlt héten találtak a nyomozók a Caracal melletti erdőben.

Egyelőre annyit sikerült biztosan kideríteni, hogy

a csontok egy 15 és 19 év közötti lánytól, de ezúttal nem Alexandra Măceşanutól származnak

– derül ki a törvényszéki orvostani intézet által küldött jelentésből.

Törvényszéki antropológus szakértők vizsgálták meg azokat a csontmaradványokat, amelyekhez az ügyben gyanúsított Gheorghe Dinca vezette a nyomozókat augusztus 5-én – írja a Maszolra hivatkozva a lap. A vizsgálat nyomán készített előzetes jelentés értelmében

a csontmaradványok egy 15-19 év közötti lánytól származnak, és eltérnek azoktól, amelyeket a Gheorghe Dincaházában találtak

- áll a caracali gyikoságokkal foglalkozó Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) közleményében.

A törvényszéki orvostani intézet a következőkben megvizsgálja, hogy a csontmaradványok az áprilisban eltűnt Luiza Melencutól vagy más személytől származnak-e.

A nyomozók augusztus 5-én égett csonttöredékeket és hamut találtak egy zsákban, amelyekről Gheorghe Dinca azt állítja, hogy Luiza Melencu maradványai. A zsákot egy Caracal melletti erdőben találták meg, miután Dinca közölte a nyomozókkal, hogy hol van. Korábban a férfi azt állította, hogy Luiza holttestét az Oltba dobta, később pedig azt, hogy a Dunába.

Gheorghe Dinca a kihallgatások során beismerte, hogy július 25-én megölte a 15 éves Alexandra Macesanut, miután rajtakapta, hogy telefonálni próbált. Állítása szerint utólag elégette a lány holttestét. A gyanúsított azt állítja, hogy ő ölte meg az áprilisban eltűnt, 18 éves Luiza Melencut is.

Az elrabolt 15 éves Alexandra ügye hatalmas közfelháborodást keltett Romániában, miután kiderült, hogy hiába hívta többször is a 112-es segélyhívószámot, a rendőrök nem hittek neki, kioktatták, a hatóságok nem voltak képesek idejében azonosítani a hívás helyét, és közbelépni, hogy megmentsék az életét.

Az ügy miatt előbb a román rendőrség országos és Olt megyei parancsnokát menesztették tisztségéből, lemondott a segélyhívót működtető különleges távközlési szolgálat (STS) vezetője, és a belügyminiszter is. Az oktatási miniszter is belebukott a botrányba, miután egy érzéketlen, az áldozatot hibáztató megjegyzése miatt a kormányfő leváltotta tisztségéből.

 

 

Ezek is érdekelhetik