túszdráma

2020.02.09. 07:40

Agyonlőtték az ámokfutó katonát

A fegyveres ámokfutóval abban a bevásárlóközpontban végeztek, ahol többeket megölt, majd túszaival együtt elbarikádozta magát.

Fotós: AFP

A thaiföldi biztonsági erők agyonlőtték vasárnap azt az ámokfutó katonát, aki 20 embert ölt meg az ország északkeleti részén, Nahon Racsaszima városban – közölték rendőrségi és katonai források.

„A rendőrség megölte az elkövetőt és megmentett nyolc túszt. Néhányan megsebesültek” – mondta el a névtelenséget kérő két biztonsági forrás egyike.

Anutin Csarnvirakul egészségügyi miniszter Facebook-bejegyzésben mondott köszönetet a rendőrségnek és a hadseregnek, amiért véget vetettek a város egyik bevásárlóközpontjában kialakult válsághelyzetnek.

Prajut Csan-ocsa thaiföldi miniszterelnök elmondta, hogy

a legfrissebb adatok szerint a támadóval együtt 27-en vesztették életüket, és 57-en megsebesültek.

A kormányfő a helyszínre utazott, hogy felkeresse az áldozatokat. Tudomása szerint a katona egy ingatlanügyben őt ért vélt igazságtalanságon bőszült fel, és felettesének egyik rokonára volt dühös.

Az öldöklés helyi idő szerint szombat délután kezdődött a Bangoktól mintegy 250 kilométerre lévő városban, amikor a katona tüzet nyitott egy házban, majd egy katonai bázison új fegyvereket vett magához. Innen a város Terminal 21 nevű plázájához ment, ahol a forgalmas utcán válogatás nélkül lőtt az emberekre, majd bevette magát a vásárlókkal zsúfolt épületbe, ahol folytatta ámokfutását és túszokat is ejtett.

Vérengzésében a halálos áldozatokon kívül 42 ember sebesült meg.

A thaiföldi biztonsági erők lezárták és körülvették a bevásárlóközpont épületét, ahonnan több száz embert sikerült kimenekíteniük. A rendőrök és katonák az éjjel megrohamozták a plázát, de órákig tartott, mire végezni tudtak a közben beazonosított, 32 éves ámokfutóval.

A férfi röviddel a vérengzés előtt azt írta ki a Facebook-oldalára, hogy bosszút fog állni, de nem fejtette ki, hogy miért. „A halál elkerülhetetlen mindenki számára” – írta, és kirakott egy fotót is a saját kezéről, amelyben egy lőfegyvert tartott. A Facebook később törölte profilját.

A thaiföldi hatóságok szerint a vérengzést elkövető Jakrapanth Thomma alhadnagyi rangban dolgozott a hadsereg egyik lőszerellátó zászlóaljánál. A védelmi minisztérium szóvivője, Kongcsip Tantravanics az elkövető indítékairól annyit tudott mondani, a katona azután kezdett el tombolni, hogy szombaton összevitatkozott a felettesével, akit végül agyonlőtt egy nővel együtt és megsebesített egy másik katonát is. Ezt követően tért vissza bázisra, ahol dolgozott, ahonnan elvitt több fegyvert, köztük egy géppuskát és egy katonai terepjáró gépkocsit. Ezzel hajtott a Terminal 21 nevű bevásárlóközponthoz, de út közben is rálőtt civilekre, egyebek között egy buddhista templomnál.

A SkyNews brit hírportál is egy rendőrségi forrásra hivatkozva azt írta, hogy az elkövető egy földvásárlási ügyben különbözött össze a parancsnokával.

Borítókép: Mentőegységek készülnek fel a plázába való behatoláshoz, miközben a támadó még az épületben rejtőzködött 2020. február 9-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában